A Beled Jövőjéért Egyesület állandó aktív tagjaira mindig számíthat, akik önként ajánlkoznak egy-egy rendezvényen való közreműködésre. A civil csoport márciusban tartja évértékelő tanácskozását, de Némethné Erdős Ivetta televíziónknak nemrég összefoglalta a múlt esztendő eseményeit.
A 2008-ban alakult Beled Jövőjéért Egyesület tagjai valamennyien önkéntes munkát végeznek, és szívesen vesznek részt a rendezvényeken. Az idei esztendőt tavasznyitó kerékpártúrával kezdték, amikor a szomszéd településre bicikliztek át a belediek, ahol a Dénesfáért Egyesület tagjaival közösen nézték meg a nagy történelmi múltra visszatekintő Cziráky-kastélyt. A tavaszi fesztiválon az óvodások és az iskolások műsorát láthatták az érdeklődők, a nap végén pedig szabadtéri koncerttel örvendeztették meg a vendégeket.
A csoport tagjai az évtizedes múltra visszatekintő pünkösdi fesztiválon mutatták be főzőtudományukat. A dénesfai falunapra ugyancsak kitettek magukért.
A vállalkozó kedvűek csatlakoztak az Országfutáshoz, melyre néhány nappal korábban kellett regisztrálniuk. A belediek a megadott napon és időben sikeresen teljesítették a távot.
A karácsonyi készülődés jegyében az adventi koszorú elkészítése minden évben az egyesületre vár. Két évvel ezelőtt vásárolták a Betlehemet, melyet a város közterén helyeznek el. Tavaly az első gyertya meggyújtása alkalmával vásárt rendeztek, melyen valamennyi civil szervezet, de még a vállalkozók is részt vettek. Az eladásból származó összeget jótékony célra ajánlották fel.
2015 év végén másodszor szervezték meg a Delta Testépítő Klubbal közösen a szilveszteri futást. A nagy érdeklődést kiváltó programot idén is szeretnék megrendezni. Az aktív futók nemcsak helyből és a környező településekről érkeztek, hanem soproniak és jánossomorjaiak is beneveztek a versenyre.
Némethné Erdős Ivetta 2014 nyarán vette át a Beled Jövőjéért Egyesület vezetését. Egyik fő céljának tekinti, hogy továbbra is jó kapcsolatot tarthatnak fenn a többi civil szervezettel, és szeretettel várják őket rendezvényeiken.
2015 legnagyobb pozitívuma talán az, hogy rendezvényeiken már nemcsak a helyiek, hanem a környező településeken élők is részt vettek.
– Szeretnénk, ha minél többen jelentkeznének az egyesülethez, mert örömmel fogadjuk a lelkes tagokat, akiknek új és kreatív ötleteik lehetnek.
2016 elején az alapszabályzat rendbe tételével kezdődött a munka, hogy jogi szempontból is megújulva kezdhessék az évet – mondta Némethné Erdős Ivetta. Hozzátette: folyamatban van több olyan működést támogató pályázatuk, melyek ha kedvező elbírálásban részesülnek, még bátrabban látnak neki a szervezőmunkának.
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékeztek Beleden
A szabadság, az összetartozás és a hazaszeretet olyan értékek, amelyek nélkül egy nemzet sem lehet igazán erős – hangsúlyozta Csóka Gergely a beledi tornacsarnokban rendezett városi ünnepségen.
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékeztek Beleden
A szabadság, az összetartozás és a hazaszeretet olyan értékek, amelyek nélkül egy nemzet sem lehet igazán erős – hangsúlyozta Csóka Gergely a beledi tornacsarnokban rendezett városi ünnepségen.
Dr. Ruzsicska Tibor 65 éve a gyógyítás szolgálatában
Dr. Ruzsicska Tibor pályafutásának kezdete óta rengeteget változtak a szakmai körülmények, és alakult az emberek életfelfogása, de a főorvos 65 évvel ezelőtti diplomaosztója óta valami mégis állandó: úgy érzi, tevékeny, alkotó emberként élete végéig képeznie kell magát.
Zökkenőmentes tanévkezdés, magabiztos folytatás a kapuvári 1/b-ben
Vargáné Bakó Bernadett nagyon örült annak, hogy a mostani elsősök úgy érkeztek az iskolába, hogy egyikük se tudott írni és olvasni, így egyenlő esélyekkel kezdték meg tanulmányaikat az általános iskolában.
Meghallás, böjt, együtt: Henczel Szabolcs nagyböjti gondolatai
A nagyböjt a húsvétot megelőző 40 napos időszak, amely 2026-ban április 2-ig, nagycsütörtökig tart.
Kapuvár 2026-os költségvetésének idei főösszege 6 milliárd forint
– Jól állunk, a város szép és élhető, ami nem jelenti azt, hogy teljesen megelégedhetünk, mert mindig újabb célokat tűzünk ki magunk elé – nyilatkozta Horváth László, miután a kapuvári képviselő-testület hét igen és két nem szavazattal elfogadta a 2026-os költségvetést.