Családi János abban bízik, hogy a CSSE felnőtt csapatának kezdeti lendülete a tavaszi bajnokság végéig megmarad. Az egyesület elnöke dobogós helyezésben reménykedik.
A Csornai Sportegyesület felnőtt focistái készülnek a 2025-ös tavaszi szezonra. Családi János személyesen is részt vett több edzőmérkőzésen és úgy látta, hogy mentálisan és fizikálisan is rendben van a társaság. Azok a nézők, akik a februári hideg időjárás ellenére kimerészkedtek a szabadba, szintén megtapasztalhatták, hogy eredményesek a játékosok: 11 - 1-re verték meg a Vas vármegyei Sárvár csapatát – tette hozzá a CSSE elnöke. Elmondta, hogy nagy a konkurencia a megyei első osztályú bajnokságban, az első öt csapat közül bárki végezhet a dobogón, sőt a hátrébb lévők is okozhatnak még meglepetést.
A játékoskeretben nem történt változás az utóbbi időszakban. Ragaszkodtak az eredeti elképzeléshez, tehát csak helyi vagy környékbeli játékosok szerepeljenek a felnőtt csapatban, így mindössze egy bágyogszováti focistát, név szerint Gönye Mátét igazolták Gyirmótról. A március 1-jén induló első osztályú bajnokságban Csorna kétszer idegenben, harmadik alkalommal pedig hazai pályán fog mérkőzni.
A felnőtt csapathoz hasonlóan az utánpótlás játékosok sem sokat pihentek a télen, hiszen folyamatosan, szinte minden hétvégén részt vesznek a teremtornákon. – Több korosztályban is elég jó eredményeket értünk el az elmúlt időszakban. Nem csak a szervezett bajnokságokon veszünk részt, hanem a tornákon is ott vagyunk.
A CSSE kézilabdásai a rövid karácsonyi szünet után rögtön folytatták a felkészülést. Csornán a női kézilabdának nagy hagyománya van, ezért szeretnék ezt életben tartani. Örömhír, hogy egyre többen csatlakoznak a lány csapathoz. A karatésok szintén javában készülnek.
Már a hat éves korúak jelentkezését is várják az aktívan működik a táncszakosztályba, ahol nem történt jelentős változás a közelmúltban. Főleg a lányok szeretnék elsajátítani a modern táncot, de bárki csatlakozhat a csapathoz.
A Csornai Sportegyesület költségvetése több lábon áll: kb. 35 százalékban önkormányzati forrásból finanszírozzák a létesítmények üzemeltetését és a sportfeladatokat. A grassroots egyesületeknél valamennyivel magasabb TAO-forráshoz jutnak pályázat révén, és külön forrást kapnak a körzetközpontként való működésre. Családi János elmondta, hogy a foci mellett a kézilabda TAO-programban is részt vesznek. A gazdálkodás fontos része még a tagdíjakból befolyt összeg, melyet önrészként használnak fel.
2025-ben olyan kevés csapadék esett a térségben, hogy legalább 200 mm hiányzik a talajból. A Hanság-Fertőmenti Szövetkezet elnöke szerint a kedvezőtlen időjárási körülmények nemcsak nálunk, hanem az egész országban gondot okoznak.
A szakképző iskola tanulóira három éven át figyeltek a tanárok, próbálták őket nevelni szüleikkel együtt.
Április 30-án, szerdán állították fel a város májusfáját a Kapuvári Lóbarátok Köre, valamint a Kapuvár - Gartai Önkéntes Tűzoltó Egyesület közreműködésével.
Immáron 3. alkalommal került megrendezésre a Tuning- és veteránautó találkozó. Major András, Csorna város alpolgármestere nyitotta meg a rendezvényt, aki megköszönte Kiss Levente és Kiss Zoltán szervezők, valamint segítőik munkáját.
A Timaffy László Alapfokú Néptánciskola és a Pántlika Néptáncegyüttes minden évben táncos színpadi műsorral, zenekari koncerttel vagy kiállítással ünnepli meg a Tánc Világnapját.
Mi lenne, ha reggel nem autóba ülnél, hanem helyette gyalog indulnál el az iskolába, vagy akár kerékpárral, esetleg rollerrel érkeznél? Majdnem mindegy, csak mozogj minél többet! Ha gyűjtöd a „zöld” pontokat, nemcsak magaddal teszel jót, mert egészségesebb leszel, de az iskoládnak is segítesz, mert hasznos nyereménytárgyakhoz juttathatod a közösségedet.