Koncerttel és táncházzal várták a Timaffy László Alapfokú Művészeti Iskola által szervezett „Márton-napi libaságok” résztvevőit, akik a különféle népi hangszerekkel is megismerkedhettek. A budapesti Tázló együttes zenei műsorával szórakoztatta a jelenlévőket, a moldvai és gyimesi táncházban pedig Halászi Lehel közreműködésével tanulhatták meg az érdeklődők a kezdő lépéseket.
– A program megvalósításában nagy segítségünkre volt a Csoóri Sándor Alap pályázatán elnyert támogatás, melyből a tanév során több táncházat és koncertet szeretnénk idehozni Budapestről és távolabbról, hogy táncosaink élőben is megismerkedhessenek a népi kultúrával, népzenével, a népi hangszerekkel – fogalmazott Lengyel Ágnes. A csornai néptánciskola intézményvezetője hozzátette: A néptáncórákon ritkán van lehetőség arra, hogy élő muzsikát hallgatva sajátítsák el a tanulók a koreográfiát, és a szereplések alkalmával is sokszor CD- lemezről szól a talpalávaló, ezért felbecsülhetetlen értéke van az élő zenének.
Beküldés dátuma: 2018. 11. 13.
Ünnepi fények között búcsúztak a ballagó diákok Csornán
Meghitt hangulatban búcsúztak a végzős diákok Csornán, ahol idén is megrendezték a középfokú intézmények hagyományos, lampionos ballagását.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.