Maximálisan a szakmájukra koncentrálnak

Televíziónk korábban megszólaltatta Berta Csabát és Fodor Szabolcsot. Ők ketten a pék és a húsipari termékgyártó szakmacsoportban értek el kimagasló eredményeket. Ezután felkerestük az iskola hírnevét öregbítő többi négy diákot is.
Szigetvölgyi Evelin fodrásztanuló tizedik helyen végzett az országos bajnokságon, mely a lány elmondása szerint teljesen megegyezett az iskolai szakmunkásvizsgával. Az első két napon gyakorlati feladatokat oldottak meg, majd a szóbeli példák következtek. Evelin a mesterség alapjait Pintér Fábiánnétól sajátította el, Bella Katalin pedig az elméleti felkészülésben segített. A diák Fertődön szeretné tanult szakmáját folytatni, de a versenyzést felnőttként sem akarja abbahagyni.
Nagy Tamás géplakatos a budapesti Hungexpo területén megrendezett háromnapos megmérettetésen vett részt, s teljesítményével a dobogó harmadik fokára állhatott. A fiú még a szakmunkásvizsgánál is keményebbnek értékelte a feladatokat, de társaival sikerült helytállnia. Készalkatrész-gyártási, valamint szerelési ismereteivel kellett lenyűgöznie a vizsgabizottságot. Tamásnak valószínű, hogy nem lesz gondja a nagybetűs életben, ha továbbra is ilyen határozottan reagál az eseményekre, mint ahogy kijelentette: a jó állásajánlatok helyett inkább bevárja a kiváló lehetőséget, mert tanárai – Kirkovics Ferencné és Boros Gyula – nem véletlenül oktatták a legjobbakra. A Berg Gusztáv volt diákja még kiélvezi a korai nyarat, de mielőbb szeretne munkába állni. A kiváló szakmunkásokra vadászó hazai cégek jó, ha résen lesznek, mert Nagy Tamás a külföldi munkavállalást sem zárta ki.
Az országos verseny ötödik helyét megszerző Kapui Attila szintén  géplakatosként akar elhelyezkedni. Korábban nem ezt a szakmát kezdte el tanulni egy másik oktatási intézményben, de a végzett diák nem bánja, hogy még időben váltott. A versenyről az a véleménye, hogy a több munkafolyamatot igénylő lemezalkatrész-gyártás során nagyon oda kellett figyelniük. Előtte szóló társához hasonlóan, ő is úgy gondolja, hogy komolyabb volt a megmérettetés a szakmunkásvizsgánál. Attila leendő munkája mellett a tanulmányok folytatását fontolgatja, mert szeretne leérettségizni, s majd meglátja, hogyan tovább.
Szabó Krisztián édesapja mellett már gyermekként belekóstolt a kőműves szakmába. Miután belejött a segédmunkába, komolyabb feladatokkal,  falazással és vakolással is megbízták. Kovácsné Takács Valériától az iskolában az elméleti alapokat kapta meg, további felkészítésében pedig Bebesné Simon Erzsébet és Tóth Imre vett részt. A budapesti verseny előválogatóján a zsaluzást és az állványozást mutatta be, majd körbefalazott egy ajtót. A döntőn a hőszigetelt és vakolt falhoz áthidalót tett be, s párban monolit vasbetongerendát készített. Krisztián szerint szakmája nem olyan egyszerű, mint amilyennek az kívülről látszik. Az országos megmérettetés harmadik helyén végzett fiatal továbbra is édesapja mellett dolgozik, de nincs kizárva, hogy nekifut az érettséginek.
Beküldés dátuma: 2011. 06. 15.

Kapcsolódó hírek

  • A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása

    Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.

További hírek

  • A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása

    Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.

  • Jótékonysági családi délután Kapuváron

    Vidám délutánra várták a kicsiket és a nagyokat a kapuvári várároknál: családi vetélkedők, zenés-tácos forgatag, lovas kocsikázás, bábszínház és számtalan színes program, valamint finom ételek és italok szerepeltek a jótékonysági céllal életre hívott családi napon.

  • Logopédia Kapuváron: nem minden kisgyermeknek természetes a hangok tiszta kiejtése

    A gyermekek beszédkészségének későbbi kialakulását biológiai, genetikai, környezeti vagy egyéb fejlődési rendellenességekből fakadó problémák is okozhatják, ezért rendkívül fontos, hogy a logopédiai fejlesztés minél korábban megkezdődjön.

  • Összevont csoportokkal, de nyáron is működik a beledi óvoda

    A 2025/2026-os nevelési év végéhez közeledve egyre különlegesebb programokon vehettek részt a beledi óvodások: gyermeknapot és családi napot szerveztek a kicsiknek és a nagyoknak.

  • Kéményseprő-ipari szolgáltatásokkal kapcsolatos lakossági felhívás

    Az utóbbi időszakban a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz több lakossági bejelentés érkezett, miszerint magáncégek több vármegyei településen a katasztrófavédelem megbízottjainak kiadva magukat keresik fel a házakat kéményellenőrzés céljából.