A 2012-ben alakult Kapuvári Bográcsos Egyesület főleg gasztronómiai programok szervezésével szerzett magának ismertséget, de nemcsak a konyhaművészetek keltették fel az érdeklődésüket. A vezetőség ötletei nyomán időről időre történelmi eseményeket is beiktatnak a repertoárjukba.
Hámori György polgármester kezdetektől fogva támogatja a civil szervezet elképzeléseit, így elhatározták, hogy megemlékezést szerveznek a II. világháborúban bekövetkezett doni katasztrófa évfordulójára.
Kapui Pál elnök összefoglalója után dr. Hoffer Imre köszöntötte a kegyeleti megemlékezés résztvevőit. Kapuvár alpolgármestere a lelkek lecsendesítésére kérte a jelenlévőket, hogy kellő áhítattal gondoljanak a Don partján elesett katonákra. A 76 évvel ezelőtti harcokról Áldozó István megyei főlevéltáros beszélt a kapuvári Assisi Szent Ferenc-templomban. Az emlékiratok és nekrológok elhangzását követően Szaradits József osli plébános celebrált szentmisét. – Nem szabad elfelednünk, hogy a múltban mennyi bátor hazafi áldozta életét, azért, hogy nekünk utódoknak békésebb, szebb és jobb életünk legyen – fogalmazott a nyugalmazott tábori lelkész.
A megemlékezés és a szentmise után a résztvevők főhajtással tisztelegtek a világháború hős kapuvári áldozatainak tiszteletére felállított emlékműnél.
Kapuváron jól teljesítettek 1/a osztályosok, és ügyesen vették az akadályokat
Ideális létszámmal – 12 kislánnyal és 7 kisfiúval – indult a 2026/2027-es tanév a Kapuvár Térségi Általános Iskola 1/a osztályában.
Élménybeszámoló a szentföldi zarándoklatról
A zarándokok visszatértek az élet kezdetéhez, az elcsendesedéshez. Izraelben tudatosították magukban, hogy mennyire fontos a kezdeteknél a megszólítottság – mondta Henczel Szabolcs, aki huszonhat társával látogatott el a Közel-keleti Szentföldre.
A floor curling összehozza az ép gyerekeket „mássággal” élő társaikkal
Az Arany János EGYMI-ben nagyon örülnek, hogy tavaly lehetőséget kaptak a curling játék kipróbálására, valamint a floor curling birtokba vételére az iskolában, ami fantasztikus lehetőség a gyerekeknek.
Kapuváron jól teljesítettek 1/a osztályosok, és ügyesen vették az akadályokat
Ideális létszámmal – 12 kislánnyal és 7 kisfiúval – indult a 2026/2027-es tanév a Kapuvár Térségi Általános Iskola 1/a osztályában.
Idén ismét farsangi forgatag töltötte meg Csorna főutcáját és főterét
Farsang csúcspontja a karnevál, hagyományos magyar nevén „a farsang farka”. Ez a farsangvasárnaptól húshagyókeddig tartó utolsó három nap, ami nagy mulatságok közepette, valójában télbúcsúztató is.
Három castrumos érem a Kyokushin Karate Magyar Bajnokságon
Február 14-n rendezték Veszprémben a Felnőtt és U21-es Kyokushin Karate Magyar Bajnokságot, amelyen a Castrum SC Kapuvár három versenyzője három dobogós helyet vívott ki.