Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem

Megfelelő tempóban halad a kivitelezés

Televíziónk az idén áprilisban kezdődött, és várhatóan december végén befejeződő projekt minden fontosabb „állomásáról” tudósítja az érdeklődőket. A munkálatok legelején volt némi csúszás, mert a kivitelező cég megpróbálta teljesíteni az önkormányzat azon kérését, hogy lehetőleg helyi cégek kapják az alvállalkozói megbízásokat. Kapuvári illetőségű vállalkozás végezte a városháza körüli csapadékvíz-elvezető rendszer kiépítését, valamint az épületek teljes nyílászáró-cseréjét – foglalta össze az eddigi eredményeket Hámori György. A polgármester megköszönte a kapuváriak türelmét, mivel kénytelenek elviselni a városközpont teljes lezárását. Milyen látvánnyal találkoznak mostanság a helyiek? Folyamatban van a művelődési központ belső korszerűsítése, és lassan befejeződik az épület nyílászárócseréje. Az utólagos falszigetelésen átesett városházán a kémények javításával párhuzamosan kicserélik a teljes tetőszerkezetet. Ahhoz, hogy a munkálatok az elvárt tempóban haladjanak, a hivatal munkatársai hétvégi ügyeletet vállaltak, de szívesen tették, mert már látják az eredményét. A kivitelező a környező parkokban a közművekkel kapcsolatos föld alatti műveletekkel van félbe: az öntöző és csapadékvíz-elvezető rendszer kiépítése remélhetőleg megoldja a korábbi nagy esőzések hatására kialakult problémát, és még használhatóbbak, valamint esztétikusabbak lesznek a közterek. A polgármesteri hivatal előtti várárokban annyi módosítást hajtottak végre, hogy az eredetileg az északi oldalra tervezett zenepavilon helyett inkább szabadtéri színpadot  építenek, ami még jobban szolgálja a rendezvényeket. Az épület előtti fák kivágásával kapcsolatban megoszlanak a vélemények: van, akik szerint még többet kellett volna eltávolítani, míg mások úgy gondolják, több zöld növényre lenne szükség. A polgármester arra tett ígéretet, hogy a kivágott fák helyére újakat ültetnek, s csak az után folytatják a ritkítást, ha már a frissebbek megnőttek. A Fő téri parkban szintén kiépítik a öntözőrendszert, valamint megkezdték a szökőkút medencéjének kialakítását. A város karácsonyfáját és a mögötte lévő tiszafát csak annyira nyírták fel, hogy ne akadályozzák a felújítást. A Szent Anna-templomra újabb szigetelőanyag került fel, megakadályozva ezzel a rendbe hozott homlokzat későbbi károsodását.
Beküldés dátuma: 2012. 08. 01.

Kapcsolódó hírek

  • Garta névemlékművet avattak a templom védőszentje, Szent Katalin búcsúnapján

    Idén hármas évfordulót ünnepelnek Kapuváron: 360 éve alapították Gartát, 100 esztendővel ezelőtt egyesült a két önálló község Kapuvár és Garta; ezenkívül 15 éve hozták létre a Gartáért Alapítványt, ezért a Garta névemlékmű átadására szintén jeles napon, mégpedig a gartai templom védőszentjének ünnepnapján került sor.

További hírek

  • Garta névemlékművet avattak a templom védőszentje, Szent Katalin búcsúnapján

    Idén hármas évfordulót ünnepelnek Kapuváron: 360 éve alapították Gartát, 100 esztendővel ezelőtt egyesült a két önálló község Kapuvár és Garta; ezenkívül 15 éve hozták létre a Gartáért Alapítványt, ezért a Garta névemlékmű átadására szintén jeles napon, mégpedig a gartai templom védőszentjének ünnepnapján került sor.

  • Idősek napja Beleden

    A türelem, a kitartás és a hit átsegíti az embereket a nehézségeken – mondta Major Jenő a beledi idősek napi rendezvényen.

  • Berg50 - jubileumi rendezvénysorozat Kapuváron

    Jó emlékezést, jó erőgyűjtést kívánt a kapuvári Berg iskola közösségének Hámori György polgármester abból az alkalomból, hogy 140 éve indult a szakmai képzés a városban, továbbá 50 éve adták át az intézmény épületét és 20 tanévvel ezelőtt vette fel az iskola mai nevét.

  • Egyházközségi bál Csornán

    Kézfogással és rövid köszöntővel üdvözölték egymást a Csornai Jézus Szíve Plébánia idei családi báljának résztvevői.

  • Beled apraja-nagyja részt vett az idei Márton-napon

    A szervezők alaposan felkészültek a 2023-ban megrendezett beledi Márton-napi mulatságra. Rácz Árpádné intézményvezető megköszönte a Beledi Egyesített Szociális Központ munkatársainak és a segítőiknek a rengeteg ötletet, valamint a rendezvény színvonalas lebonyolítását.

Hirdetés
DANUBIUS play