Meglátogattuk Pápai Miklós kónyi festőművészt

Az alkotó életének főbb állomásait a Rábaközhöz és a fővároshoz kapcsolja. Pályája érdekesen indult: Családja az egyik képcsarnoktól vásárolt két festményt, s mikor azokat a megadott címre szállították, azzal szembesültek, hogy a megrendelő gyermeke éppen saját alkotásával van elfoglalva. A galéria munkatársai biztatták Pápai Miklóst, hogy szakavatott személynek mutassa meg műveit, mert nagyon szépek. Másfél év múlva a győri Baross hídon véletlenül futottak össze édesanyja volt tanárával, aki nem mellesleg festőművész. Turóczi Mária elvállalta, hogy foglalkozik az ígéretes tanonccal: eleinte kéthavonta járt hozzá az akkor még általános iskolás fiú, majd egyre gyakoribbá váltak az alkalmak, és a tanuló hetente többször is meglátogatta mesterét, akitől kiváló útravalót kapott. - Marica néni nagyon nagyra tartotta a vízfestéket, az akvarellt, így ezen nőttem fel - mondta erre az interjúalany, majd elmagyarázta a technikát: az ecset csupán egyszer ér hozzá a felülethez, tehát egy mozdulattal kell felvinni a színt, a tónust, a sűrűséget, a fényt és a lágyságot. Mindemellett a  hetente egyszer Budapestről vidékre utazó M. Kiss Pál művészettörténész előadásait hallgatta. - Ültem az első sorban, és fogalmam sem volt, hogy miről beszél, de tetszettek a hatalmas színes festmények. Idővel belenőttem ebbe a szakmába - emlékezett a kónyi művész. Avval sem volt tisztában, hogy az általános után művészeti középiskolában folytathatná tanulmányait, de miután M. Kiss Pál felvilágosította, beadta a jelentkezését a budapesti intézménybe. Maximális pontszámmal vették fel a tehetséges diákot, s felvételiztető tanára nyugdíjba vonulása után is nyomon követte a kezdő művész szárnybontogatását. A volt növendék hozzáfűzte: rajta kívül sok kortárs festő mondhat köszönetet Szalai Zoltánnak, akitől megtanulták azt a gondolkodást, amely  az egésztől indul el a részletek felé.
Később a gimnáziumban megismerte a ceruza, a kréta, a tus és az olaj használatát. Erkel Lászlóval (Kentaur) valamint Szilágyi Lászlóval közösen hozták létre az iskola kiállítótermét. A kónyi művésztelep tagjaival később a Magyar Képzőművészeti Főiskola Epreskertjében  lévő elhanyagolt kálváriát rendezték át galériává, amely azóta is kiállításoknak ad otthont. A ‘80-as évek elején még nem volt annyira megszokott, hogy fiatal kezdő művészek nagy, akár hetven-nyolcvan képet felvonultató tárlaton mutatkozzanak be - tudtuk meg Pápai Miklóstól, akinek első csoportos kiállítása óta rengetegszer láthatta alkotásait a közönség.

Az eltelt harminc esztendőben se szeri, se száma a képeinek, de azért megpróbálja követni az alkotások útját. Egyik legjelentősebb műve, az “A” 3-as méretben készült tojástempera, mely II. Erzsébet brit uralkodó gyűjteményét díszíti, aki magyarországi látogatása során választotta ki az említett darabot. A kónyi festő baráti tréfának vélte azt a megkeresést, amikor budai műtermében egy Steven Laufer nevű úr papírfecnin hagyott hátra üzenetet, amiben az állt, hogy képeket szeretne vásárolni tőle. Pár nap múlva kiderült, hogy a titokzatos úriember nemcsak hogy létezik, de  egy Budapesten tartózkodó washingtoni szenátorról van szó, aki a nevezetes dátum óta többször is visszatért, hogy képeket vásároljon a Tengerentúli otthonába. Pápai Miklós egyik pesti látogatásakor szemet vetett egy olyan - a szemetes mellé került gyűrött, koszos, talán többször is megtaposott - képre, melynek színvilága rendkívül megtetszett neki. A méltatlan körülmények között elhelyezett alkotás megmaradó foltjaiból kiindulva állította össze saját képét, mely az Ericsson-galériába került. Nevesebb alkotásai közül több nagyméretű olajképe került bécsi bankigazgatókhoz, akik a győri Vár-Art Galéria kiállításán figyeltek fel a művekre. Pápai Miklós szerint meglehetősen ritka az olyan magyar üzletember, akit élénken foglalkoztat a művészet. Rigó Lászlóról van szó, aki sok alkotását vásárolta meg a ‘80-as évek végétől, ‘90-es évek elejétől. Az esztendők során nagyon jó kapcsolat alakult ki az ügyvezető és az alkotó között, így számtalan  festmény díszíti a győri Hotel Famulus helyiségeit.
Az ember, mint téma, régóta foglalkoztatja Pápai Miklóst, de művészi pályája során mindig voltak kisebb-nagyobb elágazások, amikor a már említett akvarelleken kívül különböző nyomtatott eljárásokat is kipróbált, ezenkívül megismerkedett az olajfestés technikájával, de készített  litográfiákat, valamint fametszeteket is. A kónyi festő kedveli a vöröset, de amikor részt vett egy régészeti ásatáson, rácsodálkozott a föld különböző rétegeinek sárgás, okkeres, mélyfekete színeire. A művész szerint, ha az ember nem feledkezik rá szigorúan egy dologra, s megőrzi nyitottságát, ami által más érzések és benyomások is hatalmába keríthetik, akkor a külső körülmények folytán a problémák önmaguktól megoldódnak. Nála ez konkrétan a tudatosság és a véletlenszerűség váltakozásában jelenik meg. Pápai Miklós úgy véli, hogy az akaratlanul történő dolgoknak szintén van értelme, s hogy közünk is legyen hozzájuk, csak fel kell ezekben  ismerni a lehetőséget.