Az önkormányzat körültekintően jár el az illegális szemétkupacok felszámolásában, de nagyon nehéz kideríteni, hogy kik hordják oda a feleslegessé vált holmijaikat. A munka nyilván plusz kiadással jár, és ezt a pént természetesen szeretnék az „elkövetőre” hárítani, de több hónapos kutatás után sem mindig derül fény az illető személyére.
A kapuvári illegális sze-métlerakókat a környéken élők időnként bepanaszolják az önkormányzatnak, viszont az amatőr fényképfelvételeken azok sosem látszanak, akik a feleslegessé vált holmijuktól ilyen módon kívánnak megszabadulni. A polgármester szerint a volt Édász-kapcsolóháznál felhalmozott több száz köbméternyi szemét már meghaladja az egyszerű háztartási hulladék kategóriáját, ráadásul a mennyisége alapján sok év kellett a felgyülemléséhez. Többen javasolták, hogy esetleg be kellene kamerázni a külső városrészeket, de Hámori György úgy véli, ez sem járható út, mert túl nagy területet kellene megfigyelni.
A kapuvári önkormányzat elszállíttatja a hulladékot, de ennek nem kis költségét a tisztességes, adófizető állampolgárok fogják megfizetni. Az ügy annál is sajnálatosabb, hogy milliós tételekről van szó, és ennyivel kevesebb pénz jut majd például az utak felújítására. Tévedés azt hinni, hogy korábban, a sajtóban megjelent cikkek hatására szállíttatták el a szemetet, hisz először megpróbálják feltérképezni az elkövetőket, ami legalább egyéves folyamat. Mindössze a véletle-nek egybeesése, hogy a szemét elszállítása a sajtóban mejelent írások után indult meg – hangzott az interjúban.
– Annyiszor felhívom az emberek figyelmét, hogy vigyázzunk értékeinkre. és ne csak mi örüljünk a szépnek, hanem a gyerekeink is – mondta a város vezetője, aki sajnálattal tapasztalja: a helyiek nem érzik igazán magukénak a parkokat, különben nem hagynák, hogy letapossák a virágokat. ©MOLNÁR TV. KFT.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.