Idén ősztől közel hetven gyermeket várnak a beledi óvodába. Sokak által várva várt eseménnyel kezdődik a 2018/19-es nevelési év Beledben, mert a gyerekek és az óvónők végre birtokukba vehetik a felújított óvodát.
– Az átadás gyönyörű, a várakozás kicsit nehezebb volt. Hét évet várunk arra, hogy elkészüljön ez az intézmény, de megérte a türelem, mert nagyon szép lett. Igazi 21. századi óvodának örülhetünk – mondta Gerencsérné Németh Erika, aki kiemelte a jól berendezett melegítőkonyhát, valamint az újdonságnak számító bölcsődét. Miután elkészült a konyha, azon melegébe birtokba vették az asszonyok, az óvodások pedig július közepén költöztek át a korszerű épületszárnyba, mert addigi tartózkodási helyüket is fel kellett újítani. A bútorzatról a szülői munkaközösség segítségével gondoskodnak. Az óvodavezető ezúton is megköszönte az önzetlen anyagi hozzájárulást.
Örömük novemberre teljesedhet ki igazán, mert az iskola átépítésének ideje alatt befogadják a másodikas diákokat, akik átmenetileg beköltöztek a csoportszobába és a tornaszobába.
Az utóbbi hetekben sor került a bölcsődei udvari játékok telepítésére is, amelyek az óvodától teljesen elzárt területen lesznek – jegyezte meg Gerencsérné Németh Erika. – Jelenleg száz százalékban a bölcsődenyitásra fókuszálunk, hogy minden meg legyen. Közben zajlik a napközi konyha felújítása, mellyel remélem kicsit korábban végeznek a szakemberek. Október közepére tervezzük használatba venni a konyhát – tette hozzá.
A vezető elégedett az óvodai létszámmal, és a családi napközi helyébe lépő bölcsődébe is egyre többen jelzik beíratási szándékukat. A csoport tizenkét kisgyermek befogadására alkalmas, de már a tizenhatodik leendő bölcsődést is előjegyzésbe vették.
Az óvodavezető a bölcsőde nyitásával kapcsolatban elmondta: olyan komoly szakmai előírásoknak kellett megfelelniük, hogy több évtizedes óvónői tapasztalattal a háta mögött maga is meglepődött az elvárások láttán. A legkisebbeket az óvodával azonos nyitva tartási rendben, reggel hat óra harminc perctől várják és délután ötig vannak nyitva. A munkaidő elejétől a végéig szakképzett dolgozók foglalkoznak a gyermekekkel.
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékeztek Beleden
A szabadság, az összetartozás és a hazaszeretet olyan értékek, amelyek nélkül egy nemzet sem lehet igazán erős – hangsúlyozta Csóka Gergely a beledi tornacsarnokban rendezett városi ünnepségen.
A bátor nőkre és férfiakra, a márciusi ifjakra emlékeztek Csornán
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján városi megemlékezést tartottak Csornán, a Petőfi-szobornál.
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékeztek Beleden
A szabadság, az összetartozás és a hazaszeretet olyan értékek, amelyek nélkül egy nemzet sem lehet igazán erős – hangsúlyozta Csóka Gergely a beledi tornacsarnokban rendezett városi ünnepségen.
Dr. Ruzsicska Tibor 65 éve a gyógyítás szolgálatában
Dr. Ruzsicska Tibor pályafutásának kezdete óta rengeteget változtak a szakmai körülmények, és alakult az emberek életfelfogása, de a főorvos 65 évvel ezelőtti diplomaosztója óta valami mégis állandó: úgy érzi, tevékeny, alkotó emberként élete végéig képeznie kell magát.
Zökkenőmentes tanévkezdés, magabiztos folytatás a kapuvári 1/b-ben
Vargáné Bakó Bernadett nagyon örült annak, hogy a mostani elsősök úgy érkeztek az iskolába, hogy egyikük se tudott írni és olvasni, így egyenlő esélyekkel kezdték meg tanulmányaikat az általános iskolában.
Meghallás, böjt, együtt: Henczel Szabolcs nagyböjti gondolatai
A nagyböjt a húsvétot megelőző 40 napos időszak, amely 2026-ban április 2-ig, nagycsütörtökig tart.