Bánfi Lajos szerint nem az a legfontosabb, hogy ki milyen rang, cím vagy beosztás birtokosa, mert vannak ennél sokkal lényegesebb dolgok az életben. Például miként tudunk helytállni és kimagasló eredményeket felmutatni a mai viszonyok mellett, akár szerény körülmények között is. A téti intarziaművész és babakészítő megmutatta, hogy mire képes puszta két kezével.
Az értéktárak szempontjából a téti járás rosszabb adottságokkal rendelkezik, mint a megye többi közigazgatási egysége.
– Nincs gazdaságunk, iparunk, ezért talán kitörési lehetőségünk is korlátozott, de annál fontosabb, hogy ilyen nívós rendezvénynek adhatunk otthont – fogalmazott Bánfi Lajos a megyei önkormányzat és a megyei értéktár bizottság szakmai rendezvényén. Tét polgármestere fontosnak tartja az olyan művészi, tudományos, kulturális területen szerzett vívmányokat, amelyek csak erre a kistérségre jellemzőek.
Olaj Pálné babáival érkezett a Téti Járás értékeit bemutató rendezvényre. Kollekciójának természetesen csak egy részét tudta magával hozni, hiszen gazdag gyűjteménye nagyobb teret igényelne.
– Országos érték a kalocsai vagy a matyó hímzés, akkor miért nem számít annak a magyaros viseleteken évszázadokon keresztül látható úri hímzés? – tette fel a kérdést Olaj Pálné, aki annak viszont örül, hogy a divat világa lassan kezdi felfedezni a hajdan volt polgári irányzatot is. A nép féltve őrizte mintakincsét, a tehetősebb körülmények között élt emberek pedig nem fektettek rá ekkora hangsúlyt, ezért hagyták elveszni. A téti babák egyediségét épp az adja, hogy a rajtuk látható viselet a korabeli úri világot idézi a mostani emberek számára.
– Itt vagyok, bemutatom amit tudok, elmondom azt is, ami gondolom, hogy érdekli az embereket, aztán majd meglátjuk – fogalmazott Olaj Pálné, aki a helyi értéktárba való bekerülés miatt hozta el babáit. A babakészítő kíváncsian várja, hogy a helyi értéktár bizottság tagjai méltónak találják-e tárgyait. A televíziónknak nyilatkozó hölgy elmondta, hogy a győri babaklub tagjaival azt tervezik, hogy díszmagyarba öltöztetnék a babákat. A végeredmény ősszel lesz látható a fővárosi babakiállításon.
A tévénézőknek korábban bemutatkozó Kránitzné Rikker Ildikó továbbra is Téten folytatja tevékenységét. Az intarziaművész a fiatalabb korosztályra fókuszálva műhelyében átadja tudását a diákoknak. Az egyre inkább kuriózumnak számító faberakásos módszert nagyon kevesen alkalmazzák hazánkban, ezért a kihalás szélén álló szakma képviselője mindent megtesz a technológia megőrzéséért. Abban bízik, ha a készítését többen ismerik, talán nagyobb lesz rá az igény is.
– Nagyon sok munkát és energiát igényel, hogy az intarzia az emberek tudatába bekerüljön. Létezik ez mesterség, és itt van a műhely, amely nyitott kapukkal vár mindenkit – hangsúlyozta Kránitzné Rikker Ildikó.
Beküldés dátuma: 2015. 03. 04.
Több mint 200 millió forint európai uniós támogatásból újul meg a Beledi Egyesített Szociális Közpon
Projektnyitó rendezvényt tartottak a Beledi Egyesített Szociális Központban, amely funkcióját tekintve régióközpontként működik a Rábaközben.
A csapatszellem, a fizikai állóképesség jó hatással van a tanulásra is
A kapuvári Széchenyi pedagógusai nagy figyelmet fordítanak a tehetséggondozásra és a versenyekre való felkészítésre.
Beled Város Önkormányzata díszpolgári címet adományozott dr. Putz Mária és dr. Gere Lajos orvos háza
A 21. alkalommal megrendezett Beledi Pünkösdi Fesztivál egyik legemelkedettebb pillanata volt, amikor dr.
Beledi Pünkösdi Fesztivál, a közösségéltető rendezvény
Beled Város nemcsak egy lakóhely, hanem együttműködő emberek élő közössége – mondta Major Jenő a 21.
A hétköznapi névtelen hősöket köszöntötték Beleden
Ismeretlen embertársaikon segítenek az önkéntes véradók, akik a köszönet szavára szerény mosollyal csak annyit jegyeznek meg: „Ugyan már, hát ez természetes!” A véradókat köszöntötték Beleden.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.