Menderson emlékkoncert Beledben

Néhai Németh Béla alapító emlékére koncertet szerveztek nemrég a beledi Menderson együttes egykori tagjai, akik szívesen idézték fel a régi próbákat és fellépéseket, ezzel együtt visszahozták a 60-as, ’70-es évek meghatározó slágereit.

Mióta feloszlott a zenekar, Molnár Istvánba azóta dolgozott a vágy, hogy egyszer újra összeálljanak.Úgy érezte, hogy kár lenne teljesen veszi hagyni az együttest, mert talán nyújtottak valami kis értéket. – Régen érlelődött bennünk a koncert megrendezésének ötlete, és az elején még velünk együtt tervezgetett Németh Béla is – mondta Molnár István, aki azzal érvelt csapattársainak, hogy addig kell újrázni, amíg van kivel és van kiknek zenélniük. Sajnos igaza lett, mert elvesztették egyik barátjukat, akinek halála miatt lett a találkozóból emlékkoncert.
Vidéken nagyon kevés lehetőség volt a komolyabb zene képzésre, ezért Molnár István is autodidakta módon tanult muzsikálni. Első fellépése iskolás korában spontán módon történt, amikor szinte a kezébe adták a dobverőket és ösztönösen használta a hangszert. – Tetszett a népszerűség, de olyan dolgokat szeretek csinálni, amelyekről „x” év után is szívesen vállalom: igen, ezt én csináltam. 1970 környékén megalakítottuk a Menderson együttest – jegyezte meg Molnár István, aki nagyon pontos, karakteres zenészként emlékszik Németh Bélára. Az egykori csapattárs az előadásmódra és munkájára mindig igényes volt.
Mivel a klasszikus nászinduló szerzője már „foglalta” a Mendelssohn nevet, Mendersonnak keresztelték el a csapatot. Hogy még markánsabb legyen, kitaláltak köré egy hihetőnek tűnő sztorit is. Molnár István több helyen is játszott, és valamennyi zenész bandától harag nélkül vált el.
– Bármennyire igényesek voltunk az akkori hangszeres tudásunk és a technikai lehetőségek olyanok voltak, hogy csak hangosabban kellett megszólalnunk a Sokol rádiónál, már megfelelt az embereknek. A viszonylagos minőségi követeleményrendszer az emlékkoncertre lépett fel bennünk. Ide nem teljesen passzol a profizmus kifejezés, de legalább annyit elérjünk, hogy ne hagyjunk hiányérzetet senkiben sem – mondta.
Horváth Imre fiatalon zenélt a rábakecöli Meteor csapatával, és a mostani kisegítő zenekari formációban csatlakozott az „előzenekarhoz”. A rábakecöli zenekarral jó hangulatú, nagy bulikat rendeztek annak idején, mert a kisebb településeken még nem terjed el a diszkó őrület – mesélte a dobos, akinek a Deep Purple Füst a víz fölött című száma volt a kedvence.
Varga Balázs több mint négy évtizede kezdte amatőr zenei pályafutását, s ez idő alatt szinte az összes hangszert kipróbálta. A régi beledi együttes munkájában nem vett részt, csak közvetve ismerte a csapatot, viszont többükkel zenélt más formációkban. Az emlékkoncerten való részvételt a Menderson frontemberének, Molnár Istvánnak a megkeresésére vállalta el.
A sopronhorpácsi származású agrármérnök Mihályiban telepedett le. A komolyzenével középiskolás korában ismerkedett meg, a beat és rockzene pedig hobbiszinten érdekelte és foglalkoztatja a mai napig. A basszusgitáros az énekesi posztot is betölti, mert az élet úgy hozta számára, hogy alapszintű angol tudása miatt a zenekarokban rendre neki jutott ez a feladat. Számára a Deep Purple az etalon, művésznevét a brit együttes utolsó legendás felállásában játszó, ma is zenélő angol basszusgitárostól, Glenn Hughes-tól kölcsönözte.
Az emlékkoncerttel kapcsolatban elmondta, hogy ekkora érdeklődésre nem számított egyikük sem.
A tősgyökeres beledi Rózsavölgyi Attilának úgy hozta a sors, hogy több évtizeden át lakott más településeken. A Menderson együttes egyik alapító tagja autodidakta módon képezte magát, de volt időszak, amikor zenetanár segítségével fejlesztette tudását. Leszerelése után Gombás László közvetítésével csatlakozott a zenekarhoz, mert a katonaságnál is játszott. Hétvégenként és búcsúkor járták a környező falvakat, ahol az emberek igényelték a játékukat. Szerinte nem volt nagy zenei tudásuk, de jó hangulatot teremtettek a bulikon. Zenei ízlése széles palettát ölel fel: a klasszikustól kezdve a népdalokon át a rock műfajáig mindent kedvel.
– Harmincöt éven át nem voltam színpadon, most meg kiállni a közönség elé! Nem mutattam ki, de úgy izgultam, mint vizsgák előtt, pedig nagyon örültem, hogy játszhatok – mondta a Menderson emlékkoncertről. A gitáros szerint rengeteg gyakorlásra van szükség a magabiztos fellépéshez. Legutóbb épp hogy megvillantotta zenei tudását, mert saját hangszerével tud igazán kibontakozni.

Az egykori mendersonosokat idénként elkapta hév, de gyakorlás közben is igyekeztek tekintettel lenni a szomszédokra. A legfontosabb volt számukra, hogy valamit közöljenek a zene nyelvén.

A Rábakecölben élő Horváth Imre a ’70-es évek elején a négytagú Meteor együttesben gitározott. A hangszerhasználatot autodidakta módon sajátította el úgy, hogy sokszor a többi zenész ténykedését figyelve gyakorolt. – Aki két akkordot le tudott fogni, az már tudott gitározni, aki négyet, már profinak tekintettük, aki pedig nyolcat, már közel a világsztársághoz – mondta mosolyogva a hobbizenész. Sokkal könnyebb volt eladni magunkat, mert akkor még volt becsülete az élő zenének, még akkor is, ha minőségben messze elmaradt a mai dolgoktól – tette hozzá. Az 50-100 fős vidéki bulikon több mint 500 ember tombolt, és állandóan telt ház volt, persze hozzá kell tenni, hogy akkoriban kevesebb szórakozási lehetőség közül választhattak a fiatalok. Horváth Imre zenei karrierje nem folytatódott, mert házasságkötése után közel harminc évig csak otthon játszott a gyerekeknek akusztikus gitáron. Hatvanadik születésnapja alkalmából családja tavaly meghívta Török Ádámot, akivel közösen játszott. A Menderson emlékkoncertre Molnár István meghívására jött el.

Gombás László gyermekkorában tangóharmonikával kezdte zenei pályafutását. A Lord együttes gitárosa, Vida Ferenc által szervezett zenekarhoz két-három hónapra csatlakozott, velük a szombathelyi MÁV kultúrotthonban játszott. 1969-ben Beledre költöztek, ahol egy év alatt létrehozták a Menderson együttes alap formációját. – Nagyon jó bulikat éltünk át a beledi kultúrházban, és a település 35 kilométeres körzetében, például Csornán, Kapuváron, Babóton, Osliban, Veszkényben és Mihályiban is zenéltünk. Örültünk, ha mehettünk zenélni, nem volt felléptidíj. Örömzene volt a javából, a szórakoztatást tűztük ki célul abban az időben. Beledben ötszáz embernek muzsikáltunk, mert annyian fértek be a kultúrházba – mesélte Gombás László. Öt év után lazult a fegyelem az együttesben, és hamarosan feloszlottak. Úgy érzi, az emlékkoncert sikeréért megtettek mindent. Valószínű, hogy tovább lehetett volna csiszolni a számokat, de az emberek maximálisan méltányolták az igyekezetet – fűzte hozzá.
Néhai Németh Bélát és kisfaludi származású feleségét a zene hozta össze: Az asszony abban a vendéglőben dolgozott, ahol leendő férje is fellépett. Nem kifejezetten a bulik hatására ismerkedtek össze, hiszen mindketten dolgoztak. Házasságukban az sem okozott problémát, ha a zenész társ hétvégenként kimaradozott a muzsikálás miatt, mert munkának fogták fel. A párnak két lánya született, s a nagyobbik gyermek iskolás korában szívesen hallgatta, sőt még énekelt is az együttessel. Németh Bélánénak nagyon megható volt, hogy a régi zenésztársakon kívül milyen sokan eljöttek az emlékkoncertre, ráadásul a mai fiatalok is érdeklődtek a program iránt. – Nem tudok elég hálás lenni, hogy így összehozták a szervezők – tette hozzá. A legmeghatóbb az volt számára, amikor egy ’69-es próbafelvételről férje hangját hallhatta vissza.