Haragovics József világkörüli útra invitálta a tornácos parasztházba betérő vendégeket, akik háromszáztíz darabból álló lámpakollekciója révén „megkerülhették” a Földet. Aladdintól eltérően a diákoknak akkor nem teljesült minden kívánsága, de a múzeum vezetője
igyekezett valamennyi kérdésükre kielégítő választ adni.
A Világörökség Napja alkalmából térítési díj nélkül látogathatták a csoportok a fertőszéplaki Vasúti Lámpamúzeumot. Haragovics József 34 évvel ezelőtt alapozta meg magángyűjteményét, mely széles spektrumát kínálja a legkülönfélébb fajtájú és méretű vasúti lámpáknak. Amerikából, Svédországból, Új-Zélandról, Mongóliából származik a kollekció egy-egy becses darabja. A legutóbbi lámpa Sri Lankáról érkezett hazánkba, hogy a Kisalföldön folytassa pályafutását. Joggal merül fel a kérdés, hogy mivel fizet a gyűjtő lámpákért? Cserealapként a leggyakrabban megfelelő mennyiségben adagolt ízletes hazai vörös borunk szolgál – mesélte Haragovics József, aki elmondása szerint egyáltalán nem haragszik a régi dolgokra, sőt, nagy tiszteletben tartja őket. A kiállítás honlapján (http://www.vasutilampamuzeum.lks.hu) többek között ez a mondat is olvasható: „A lámpák arról árulkodnak, hogyan lesz egy, a szakmáját megszállottan szerető, szenvedélyes ember kezében az ócska kacatból ipartörténeti remekmű.” Több évtizede tartó hobbijáért felesége sem neheztel, aki inkább térfára veszi a dolgot.
Az általános iskolások világítástechnika-történeti óráinak is helyszínéül szolgáló múzeumban félórás tárlatvezetés várt a vendégekre, akiket a csodalámpa szelleme megóvta minden balszerencsétől ott tartózkodásuk ideje alatt. ©MOLNÁR TV. KFT.
Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő ünnepi köszöntője
Amíg gyermekek voltunk, lassan múlónak tűnt az idő. Türelmetlenül vártunk egy-egy fontos pillanatot az életünkben: a karácsonyt, a születésnapokat, a szünidőt.
Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő ünnepi köszöntője
Amíg gyermekek voltunk, lassan múlónak tűnt az idő. Türelmetlenül vártunk egy-egy fontos pillanatot az életünkben: a karácsonyt, a születésnapokat, a szünidőt.
Horváth László, Kapuvár polgármesterének ünnepi köszöntője
Karácsony idején mindannyian egy kicsit lelassulunk, és újra felfedezzük azokat az értékeket, amelyek igazán összekötnek bennünket: a családot, az egymás iránti figyelmet, a közösség erejét.
Évzáró sajtótájékoztatót tartott a Csornai Tekesport Egyesület
Major András a Csornai Tekesport Egyesület elnöke, valamint Horváth Sarolta a női és Müller Károly a férfi szakosztály részéről értékelte az egyesület elmúlt időszakban végzett munkáját.
Betlehem a beledi plébánián
A Rábaközi Médiacentrum „Imapercek” című televíziós sorozatában Henczel Szabolcs legutóbb az evangéliumi szellemet megtestesítő, a világ különböző részein tevékenykedő szerzetesekről, apácákról beszélt.
2026. január 5-étől új helyettes házi- és gyermekorvos látja el a betegeket Beleden
A magyar egészségügy egyik legnagyobb problémája a betöltetlen házi, illetve gyermekorvosi praxisok pótlása.