Miért ne lehetnének népszerűek a reáltudományok?

A csornai Hunyadi János Gimnázium és Szakközépiskola minden tőle telhetőt elkövet a nehezebben befogadható, s talán épp ezért kevésbé közkedvelt reáltárgyak népszerűsítéséért. Ennek jegyében időről időre szemléltetéssel kiegészített előadásokat szerveznek az intézményben. Fekete Attila szaktanár idén ősszel már a harmadik rendhagyó fizikaórát tartotta meg, de kolléganői is ezt a vonalat erősítik, hiszen  Kovács Ilona és Szilágyiné Polgár Éva évtizedeken át azon szorgoskodott, hogy gyakorlatközpontú bemutatóival élvezetesebbé tegye az elvontnak tűnő elméleti anyagot a diákok számára.
A gimnázium természettudományos munkaközössége által szervezett előadás legutóbbi témája a Higgs-bozon (az elnevezés Peter Higgs angol fizikustól ered, aki már az 1960-as években számokkal kimutatta a részecske létezését), melynek felfedezése ráadásul napjaink nagy öröme, mert nemrég bukkantak rá, és idén júliusban jelentették be a kutatók a régóta gyanított, s most be is bizonyított részecske létezését. Fekete Attila, hogy érzékeltesse az eredmény jelentőségét, hozzátette: a tudományterületet Einstein relativitáselméletének felállítása óta nem rázta fel ekkora horderejű felfedezés. A Genf melletti részecskegyorsító nemzetközi kutatóállomásának 1986-ban megkezdett munkájában magyar tudósok is részt vettek.
– A gyerekek nagyon szeretik a kísérleti bemutatókat, amivel fel lehet kelteni a kevésbé érdeklődő diákok figyelmét is a tantárgy iránt – fogalmazott Fekete Attila, majd hozzátette: Mindenkinek szeretném üzenni, hogy magyar fizikusok is benne voltak a nagyszerű kutatásban. Ráadásul a részecskegyorsító olyan sok adatot képez, hogy ezek alapján  percenként 60 CD-t lehetne megírni. A nagy hadronütköztető szakemberei a Budapesti Műszaki Egyetem mellett teljesen új számítástechnikai intézetet építenek, ahol a hazai mérnökök és informatikusok fogják a méréseket elemezni.
Beküldés dátuma: 2012. 11. 14.

Kapcsolódó hírek

További hírek

  • Összefoglaló a 2026. február 26-i képviselő-testületi ülésen meghozott döntésekről

    Kapuvár Városi Önkormányzat képviselő-testülete 2026. április 23-án megtartotta soron következő ülését, melyen az alábbi napirendi pontokat tárgyalta:   A képviselő-testület elfogadta a Kapuvári Polgármesteri Hivatal 2025.

  • Bölcsődék Napja Csornán

    Dr. Bónáné dr. Németh Katalin polgármester és dr. Földesi Tamás jegyző a Bölcsődék Napja alkalmából köszöntötte az elhivatott bölcsődei dolgozókat, akik felbecsülhetetlen értéket hoznak létre a családok számára.

  • 16. Beledi Nyugdíjas Olimpia: az idősebbek minél tovább aktívak legyenek

    Tizenhatodik alkalommal rendezték meg a Beledi Nyugdíjas Olimpiát. A város nagy hagyományokra visszatekintő, népszerű sporteseménye elsősorban az idősekről szól, ugyanakkor a fiatalok is aktívan részt vesznek a szervezésben, és a programok lebonyolításában.

  • A csornai Idősek Napközi Otthona felhívása

    Kedves Idősek és Hozzátartozók! Ha Ön, idős hozzátartozójának szeretne egy támogató és gondoskodó közösséget biztosítani, vagy ha Ön maga keres egy melegszívű, barátságos társaságot, itt a helye! A csornai Idősek Napközi Otthona szeretettel várja mindazokat, akik társaságra, szórakozásra vágynak, vagy ha úgy érzik, hogy magányosak! Szolgáltatásaink:  - igény szerint 1 x-i meleg étkezést biztosítunk- szabadidős programokon való részvételi lehetőséget ajánlunk- intézzük hivatalos ügyeit- közreműködünk személyi higiéniája megtartásában Célunk, hogy egy biztonságos, barátságos és szeretetteljes közösségi teret teremtsünk, ahol az idősek nem érzik magukat egyedül, hanem újra átélhetik a közösséghez tartozás örömét.

  • Rákóczi-vár a csornai katolikus iskolában

    2026. április 16-án érkezett utolsó állomásához a csornai II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola beiratkozási programsorozata.