A Csornai Hőszolgáltató Kft. a lakosságot, továbbá az intézményeket és közintézményeket szolgálja ki hőenergiával. Valamivel több, mint négyszáz lakásba juttatják el a meleget, ami főleg a Szent István térre és a Soproni úti otthonokra koncentrálódik.

A nagyobb intézmények közé tartoznak az iskolák és az óvodák, valamint a kórház, és a rendőrség. Korábbi ipari fogyasztójuk 2011-ben vált le a rendszerről, s a tejpogyárat megelőzően a Mezőgép csornai gyáregysége, amely szintén nagyobb mennyiségben használta fel a gőzt. A Seeburger-Rábaköz Konzervipari Kft. csak idényjelleggel, nyáron néhány hónapig veszi igénybe a szolgáltatást .
A fűtéshez földgázt és fűtőolajat használnak fel, melyek közül a legfontosabb az elsőként említett energia. A drágább fűtőolajat csak alternatív lehetőségként tartják meg, hogy mindig garantálják az ellátás biztonságát, mert volt már olyan időszak, amikor nem volt folyamatos a gázellátás. Száz százalékig nem lehet mindenre felkészülni, de a fűtőüzem leállásától azért nem tartanak, s hogy ne legyen gond a berendezésekkel, minden évben fejlesztik a korszerűnek mondható eszközöket. Az üzembiztonság érdekében a fűtőmű területén, valamint az ellátási helyeken rendszeresen elvégzik a karbantartási munkálatokat.
A kazánház területén több olyan műszaki berendezés található, amelynek meghibásodása nagyobb problémát jelenthetne, de a biztonsági eszközök jelzéseinek köszönhetően ezek is megakadályozhatók. A hatósági előírásoknak megfelelően időszakosan át kell vizsgálni a tüzelőberendezéseket, hogy azok minden szempontnak megfeleljenek, különben nem lehet kiállítani a hatósági bizonyítványt. A szerkezeti ellenőrzések és a nyomáspróbák a többi munkálatokkal együtt szintén dokumentálásra kerülnek, s ugyanúgy fokozott felügyeletet igényelnek a biztonsági készülékek.
A hidegebb téli hónapokban, amikor tartósan nulla fok alatt marad a hőmérséklet, a fokozottabb hőigény miatt a csúcsra járatás jobban igénybe veszi a berendezéseket. A hőszolgáltató munkatársainak ez nem jelent nagy változást, mert az enyhébb napokon is folyamatos műszakban dolgoznak, és az üzemvitel ugyanúgy fokozott figyelmet és helytállást kíván. Az egymást váltó kollégák átadják az információkat, hogy zavartalan legyen az üzemmenet.
A hőszolgáltató mb. vezetője a jövőre vonatkozóan elmondta: a tavalyi esztendő kiértékelése után lehet csak tervezni, figyelembe véve a kormány tízszázalékos rezsicsökkentési szándékát. – Megpróbálunk mindent megtenni annak érdekében, hogy továbbra is hatékonyan működjünk a zavartalan szolgáltatás érdekében – fogalmazott Egyházy Péter. Az üzleti terv kialakításakor fog eldőlni, hogy milyen egyéb intézkedésekre lesz szükség, bár a mb. igazgató szerint eddig is szűkösen gazdálkodtak
Beküldés dátuma: 2013. 01. 16.
-
Üresen marad a gyönyörűen felújított gyermekorvosi rendelő?
Major Jenő, Beled Város polgármestere arról számolt be a Rábaközi Médiacentrumnak, hogy új fejezethez érkezett küzdelmük a helyi ellátást biztosító orvosokért.
-
Üresen marad a gyönyörűen felújított gyermekorvosi rendelő?
Major Jenő, Beled Város polgármestere arról számolt be a Rábaközi Médiacentrumnak, hogy új fejezethez érkezett küzdelmük a helyi ellátást biztosító orvosokért.
-
Rákóczi-jubileum: a csornai katolikus intézmény ünnepségsorozata
A II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola több hónapig tartó rendezvénysorozattal ünnepli a névadó fejedelem születésének 350.
-
A húsvét nem más, mint Isten végtelen kegyelmének és irgalmának megmutatkozása
Húsvétkor a tavasz beköszöntét ünnepeljük, azt, hogy újraéled a természet, és a természet megújulása kapcsán ünnepeljük Jézus Krisztus feltámadását is.
-
Rákóczi350 - Ünnepi megemlékezés és konferencia Kapuváron
II. Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulója alkalmából ünnepi megemlékezést és történelmi konferenciát tartottak Kapuváron.
-
A tűz keletkezése otthonainkban és a tűzjelzés
A Csornai Nyugdíjas Akadémia 2026-os tavaszi szemeszterének második előadásán az otthoni tűzesetekről és a tűzjelzésről hallhattak kimerítő tájékoztatót az érdeklődők.