gyógyulását. A mentőszolgálat munkatársa megígérte, hogy TIOP-pályázatból rövidesen rendbe hozzák a csornai állomás egy részét. A hagyományos bejáratot elektromos kapukra cserélik, amivel csökkenteni lehet az időveszteséget. Ugyancsak uniós forrásból alternatív fűtési és melegvíz-szolgáltatási rendszer kiépítését tervezik, következő lépésben pedig a nyílászárók kerülnek sorra. A projektbe országosan 60 mentőállomást vonnak be, és megkezdték az épületek felmérését, ezért talán az ősz folyamán elindulhat a felújítás Csornán is.
Mentőszolgálat még ebben az évben 40 db kompletten felszerelt új esetkocsit vásárol, valamint az esztendő második felében, illetve a 2012 elején további 100 feletti gépkocsit állítanak munkába, de hogy ebből hány érkezik ide, vagy jut-e egyáltalán a Rábaközbe, arról még csak utalás sem hangzott el az interjúban. Ami biztos, hogy a csornai állomáson komolyabban felszerelt 24 órás esetkocsi, ezenkívül mentőgépkocsi működik. Előbbihez még jól képzett mentőorvos, illetve mentőtiszt is jár. Kapuváron hiányzik az esetkocsi szolgálat, pedig a fekvőbeteg ellátás megszűnése óta még nagyobb szükség lenne a szállítójárműre- jegyezte meg a nyilatkozó. - Mindenképpen azt szeretnénk, ha rövid időn belül esetkocsit tudnánk indítani Kapuváron - jelentette ki a főorvos. Egyébként az összes sürgős hívás a győri irányítóközpontba fut be, és az itt dolgozó szakemberek döntik el, hogy hova, milyen szintű mentőautót küldjenek. Az új típusú, 3,5 tonnát meghaladó össztömegű mentőkhöz “C”kategóriás jogosítvány kell, amely a gépkocsivezetők 80 százalékának már megvan, aki viszont nem szerezte meg, az a munkahelymegtartó képzési támogatásra számíthat, tehát nem kell saját zsebből kifizetni a kb. 200 ezer forintos beiskolázási összeget.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.