A közös önkormányzással mindenki jól jár: Beled szívesen vállalja a térségi központi szerepet, a kisebb települések pedig elintézettnek tekinthetik ügyeiket.
A soproni járáshoz tartozott Répceszemere több mint egy esztendeje jelezte csatlakozási szándékát a beledi körjegyzőséghez, s tavaly óta a hat települést magában foglaló Beledi Közös Önkormányzati Hivatal részeként működik. Tompáné Balogh Mária közel tíz éve ismeri a tőlük tizenöt kilométerre lévő Répceszemere elöljáróját.
– Radics László szintén aktív polgármester, aki hozzám hasonlóan első kézből szereti megszerezni az információt, ezért nagyon sok konferencián és ünnepségen vettünk részt közösen – fogalmazott Beled vezetője, aki szerint az utolsóként említett események szintén fontosak, mert a beszélgetések során gyümölcsöző kapcsolatokra lehet szert tenni. Kezdetben környezet- és természetvédelmi témákban váltottak szót egymással, később pedig egyre több kérdéskör merült fel közöttük.
Répceszemere külön kérése volt a belediekhez, hogy náluk is elérhető legyen az ügyintéző minden nap. Tompáné Balogh Mária megjegyezte: a Vas megye határán elhelyezkedő község óhaja teljesült, s ehhez képest még többet is adtak, mert térségi menedzsert foglalkoztatnak, aki csak Répceszemere és Dénesfa pályázataival foglalkozik, ezenkívül a művelődésszervezői feladatokat is ellátja. Dr. Gál László jegyző hetente meglátogatja a répceszemereieket, hogy közvetlenül segítse az ottani önkormányzatot munkájával.
Beled a kapuvári járáshoz tartozik. A közigazgatási területi egység székhelyén sok feladatot megoldanak szakemberek, keddi napokon pedig Beledben fogadják az ügyfeleket. Tompáné Balogh Mária kijelentette: Tudnia kell minden településnek, hogy hol a helye. A tízezer fős város nagyobb súllyal vesz részt a közigazgatásban, mint a három- vagy ötezres. Beled hamarosan okmányirodai kirendeltséggel bővül.
Répceszemere jószomszédi viszonyra törekszik. Radics László polgármester Beled, Dénesfa, Vásárosfalu és Edve vezetését jó csapatnak tartotta, ezért ezt a „formációt” választotta. Répceszemere polgármestere az egyesületek együttműködése révén, időközben a rábakecölieket is megismerte. Radics László elégedett a közös önkormányzati hivatal működésével, de kooperációjukat nem pusztán anyagi és érdektársulásnak tekinti, ezért kibontakozó kulturális kapcsolataikat is nagyra értékeli. A települések a közös pontok megtalálása után könnyebben érvényesítik gazdasági céljaikat is.
– Nekünk azt kell keresni, hogy mi az, amiben egymást tudjuk segíteni, s nem azt, amivel hátráltatjuk a másikat – hangzott az interjúban.
Betlehem a beledi plébánián
A Rábaközi Médiacentrum „Imapercek” című televíziós sorozatában Henczel Szabolcs legutóbb az evangéliumi szellemet megtestesítő, a világ különböző részein tevékenykedő szerzetesekről, apácákról beszélt.
Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő ünnepi köszöntője
Amíg gyermekek voltunk, lassan múlónak tűnt az idő. Türelmetlenül vártunk egy-egy fontos pillanatot az életünkben: a karácsonyt, a születésnapokat, a szünidőt.
Horváth László, Kapuvár polgármesterének ünnepi köszöntője
Karácsony idején mindannyian egy kicsit lelassulunk, és újra felfedezzük azokat az értékeket, amelyek igazán összekötnek bennünket: a családot, az egymás iránti figyelmet, a közösség erejét.
Évzáró sajtótájékoztatót tartott a Csornai Tekesport Egyesület
Major András a Csornai Tekesport Egyesület elnöke, valamint Horváth Sarolta a női és Müller Károly a férfi szakosztály részéről értékelte az egyesület elmúlt időszakban végzett munkáját.
Betlehem a beledi plébánián
A Rábaközi Médiacentrum „Imapercek” című televíziós sorozatában Henczel Szabolcs legutóbb az evangéliumi szellemet megtestesítő, a világ különböző részein tevékenykedő szerzetesekről, apácákról beszélt.
2026. január 5-étől új helyettes házi- és gyermekorvos látja el a betegeket Beleden
A magyar egészségügy egyik legnagyobb problémája a betöltetlen házi, illetve gyermekorvosi praxisok pótlása.