Dr. Winiczai Zoltán igazgatóval folytatott beszélgetésünk előzményeiről a következőket érdemes tudni: dr. Turi György polgármester Molnár Jánosné képviselő kérésére hívott össze városi fórumot, melynek az adta az aktualitását, hogy a város vezetője másnap Győrben találkozott az egészségügyi államtitkárral. A polgármester a szülészet dolgozóitól olyan

ötleteket várt, amelyekkel érdemben érvelhetett volna az államtitkárnál. Végül a nyilvános találkozóról egyáltalán nem született nyilatkozat, ezért másnap
dr. Turi György kérdést sem intézett dr. Szócska Miklóshoz. - Tulajdonképpen Kapuvárt egyetlen késszúrással kivégezték, miránk meg a lassú halál ítéltetett. Lassú kivéreztetés vár Csornára - adott hangot véleményének a fórumon a polgármester.
Kiss Ottó arra figyelmeztette Molnár Jánosnét, hogy a kórház önkormányzati fenntartású intézmény, tehát nemcsak az igazgató, hanem a polgármester és a képviselő-testületi tagok is felelősek a további működtetéséért.
Dr. Winiczai Zoltán a fórumot követő tájékoztatójában többek között beszélt a teljesítmény alapú finanszírozásról, amely szerint homogén betegségcsoportokba (HBCS)sorolják a pácienseket, és az ehhez tartozó súlyszámérték szerint jár az aktív osztályok díjazása. A főorvos úgy gondolja, hogy a több éve megállapított ráfordítási összeg ma már nem minden esetben fedezi a költségeket. Ezáltal vannak olyan szakmák, amelyek jól el tudják magukat tartani, míg mások önhibájukon kívül nem képesek finanszírozni tevékenységüket. A degresszív sávba kerülő gyógyító tevékenységért fizetnek a kórházaknak, de már kevesebbet. A csornai Margit Kórház a rossz anyagi helyzetben lévő fenntartó önkormányzattól nem számíthat kiegészítésre, tehát a havonta jelentkező havi 8 - 10 millió forint hiányt a nem képes kipótolni. Dr. Winiczai anomáliának nevezte, hogy az ellátást nemcsak csornaiak veszik igénybe, hanem a környékbeli falvak lakói is, viszont ezen településeknek nincs semmilyen tulajdonosi kötelezettsége, tehát nem járulnak hozzá az intézmény működtetéséhez. - Mondhatom azt, hogy magunkra vagyunk utalva, de ez nem szokatlan a mai viszonyok között - hangzott az interjúban.
A kórház vállalta a struktúraátalakítást, mely azt célozza, hogy megszűnjenek a feleslegesen működő, párhuzamos ellátások, és a betegutak áttekinthetőbbek legyenek. Ha a gazdaságossági szempontokat vesszük alapul, akkor a mostanihoz képest majdnem kétszer annyi kisbabának kellene a világra jönnie a kórházban, hogy a szülészeti tevékenység ne legyen veszteséges. A csornai szülészet dolgozói nyilvános fórumot szerveztek, hogy elmondhassák aggályaikat. De ki miért nyugtalankodik? Az orvosok a jól kiépített praxisukért, a szakdolgozók az állásukért, de mi a helyzet az újszülöttekkel és az őket felelősséggel vállaló anyukákkal és apukákkal? Mi van akkor, ha egészségkárosodás lép fel a kismamánál és gyermekénél, vagy netán haláleset következik be a hosszas utaztatás miatt? Az igazgató a leendő szülők aggodalmára a következőképpen reagált: Mivel jogállamban élünk, megkeresik a szabálytalan ellátás felelőseit, de amíg nincsenek meg a háttérfeltételek (a társintézetek fogadókészségének megteremtése, megfelelően szervezett betegutak), addig úgy sem szüntetik meg a szülészeti tevékenységet Csornán, és ha kiderül, hogy másként nem lehet szavatolni az ellátást, akkor marad minden. Az igazgató leszögezte: a dolgozók közül senkit sem akarnak elbocsátani.
Dr. Winiczai Zoltán szerint sem csak a kormány felelőssége a csornai kórház működése, hanem ennél nagyobb a szerepe az önkormányzatoknak. Mindent egybevetve mégis veszélyeztetve érzi a csornai kórház aktív ellátását, mert a hozzá hasonló helyzetben lévő intézmények közül korábban több átalakult krónikus részleggé. Ami miatt azért még reménykedik: kell, hogy legyen a Rábaköznek teljes körű ellátást biztosító kórháza!
Az igazgatón kívül korábban mások is elmondták, hogy nem a kormány feladata és érdeke a kórház működtetése, hanem a szolgáltatást igénybe vevő települések önkormányzatainak kellene megtalálni a megoldást. Mint ahogy ezt megelőzően Kapuváron, úgy Csornán is elkerülhetetlenné vált a struktúra átalakítása, amely viszont a csornai polgármester és a helyi testület feladata lenne. A sok önsajnálat helyett végre cselekedni kellene!
Beküldés dátuma: 2011. 03. 09.
-
Ünnepélyes szalagátvágás a 20. Beledi Pünkösdi Fesztiválon
Beleden régóta szokás, hogy nem tartanak ünnepélyes szalagátvágást minden egyes elkészült fejlesztés után, hanem a pünkösdi fesztivál ünnepi perceiben kerítenek sort a beruházások szimbolikus átadására és köszöni meg a város a közreműködők munkáját.
-
Ünnepélyes szalagátvágás a 20. Beledi Pünkösdi Fesztiválon
Beleden régóta szokás, hogy nem tartanak ünnepélyes szalagátvágást minden egyes elkészült fejlesztés után, hanem a pünkösdi fesztivál ünnepi perceiben kerítenek sort a beruházások szimbolikus átadására és köszöni meg a város a közreműködők munkáját.
-
III. Kocsis István nemzetközi emléktorna Csornán
Varga László, a CSSE szakmai igazgatója szerint az utánpótlás korosztállyal foglalkozó szakemberek fő feladata a nevelés és a sportág megszerettetése kell, hogy legyen.
-
Ballagás a Kapuvár Térségi Általános Iskolában
Az elmúlt szombaton végzős diákok járták végig a feldíszített iskolaépületet, majd átadták az intézmény zászlaját a hetedikeseknek.
-
20. Beledi Pünkösdi Fesztivál
Többször is beszéltem róla, hogy városunkban szükség van egy ilyen rendezvényre, Beled és a Dél-Rábaköz legnagyobb kulturális és szórakoztató eseményére – mondta Major Jenő polgármester a 20.
-
A vörösterror áldozataira emlékeztek Csornán
A ma emberének történelmi felelőssége, egyben erkölcsi kötelessége, hogy megakadályozza a kommunizmus ismétlődését.