akkor tudja meg, hogy mit kell neki konkrétan teljesítenie, amikor megkapja a gyakorlati vizsgalapot, melyen fel vannak tüntetve a feladatok. A jelölteknek összesen 18 vizsgakörön kell megfelelnie, melybe az oktató építi be a rutinszerű gyakorlatokat. Finta László szerint elég húzós lesz a kezdő vezetőknek, ha egy nagy parkolóban két autó közé kell betolatniuk. A csornai autósiskola kirendeltségvezetője hozzátette: a vizsgázó előre megismerheti azt az útvonalat, amerre haladni fog, de hogy éppen hova áll be az autóval, már neki kell eldöntenie. Nem elég a 90 fokos parkolóban két vonal közé szabályosan beállni, hanem ezt a manővert olyan helyen kell végrehajtania, ahol két gépkocsi közé történik. A kiállás sem lett egyszerűbb, mert például ha balról előre állt le a parkolóba, a tolatást már jobbra hátra kell elvégeznie, és mindezt a forgalomban.
Mackókiállítás dr. Molnár Katalin magángyűjteményÉből
Mackó-találkozó címmel rendeztek kiállítást dr. Molnár Katalin magángyűjteményéből. A Kapuvári Rábaközi Művelődési Központban tartott tárlatmegnyitón Horváthné Lendvai Zsuzsanna, az egyetemi docens egykori hallgatója méltatta volt tanárának munkásságát, majd maga az ötletgazda mesélte el, hogy honnan jött a mackó-találkozó gondolata.

Beleden második éve a helyi zeneiskolásokkal közösen tartják meg a magyar kultúra napi ünnepséget
Az irodalom és a zene nyelvén ünnepelték Beleden a magyar kultúra napját. A település zenei kultúrkincséből a Napsugár Művészeti Iskola növendékei adtak ízelítőt.
„A Himnusz üzenete” - Előadás a magyar nemzeti imádságunk szellemi és kulturális jelentőségéről
A magyar kultúra napja alkalmából dr. Cs. Varga István „A Himnusz üzenete” címmel tartott előadást a kapuvári városháza dísztermében.
Négy hónap alatt újult meg a kapuvári Szent Anna Plébánia
Radó Tamás szerint egy plébániának az a legfontosabb, hogy aktív legyen az egyházközségi élet, és az emberek rendszeresen látogassák a templomukat.
Több mint 200 millió forint európai uniós támogatásból újul meg a Beledi Egyesített Szociális Közpon
Projektnyitó rendezvényt tartottak a Beledi Egyesített Szociális Központban, amely funkcióját tekintve régióközpontként működik a Rábaközben.