Kapuvár házhelyi városrészén öt jelölt indult a voksokért a 2019-es őszi helyhatósági választáson. Közülük Nagy-Cserpes Anna lett a befutó, aki hálásan köszöni és munkájával igyekszik megszolgálni a lakosság belé vetett bizalmát.
Nagy-Cserpes Anna édesapja nyomdokaira lépett, amikor elindult a 2019-es önkormányzati választáson, hiszen Cserpes Sándor három cikluson át képviselte az 1. számú választókerületben élőket. A Fidesz-KDNP színeiben induló képviselőnő Szombathelyen szerezte meg közgazdász diplomáját. Úgy érzi, a települések működésével, fejlesztésével foglalkozó szakirány jól illeszkedik mostani helyhatósági munkájához. Nagy-Cserpes Anna 2010 óta az önkormányzati szektorban, a pénzügyi és az adóügyi területen kamatoztatja szaktudását. A kétgyermekes édesanya a gyes letelte után szeretne visszamenni Fertőszéplakra, ahol korábbi munkakörében folytatná megkezdett tevékenységét.
Helyhatósági munkájában természetesen megfogadja édesapja tanácsait, amelyek szerint minél gyakrabban keresse az emberek társaságát, hogy hatékonyan képviselhesse érdekeiket. Kiemelt feladatának tekinti az utak és a járdák karbantartását, ezenkívül szeretné elérni, hogy megújuljon a játszótér is. A gazdasági bizottság tagja szorgalmazza, hogy mielőbb megoldást találjanak a külföldiek kezében lévő, elhanyagolt öntésmajori és miklósmajori telkek rendbetételére.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.