– Lehet nekünk szép parkunk, sok szép zöld területünk, ha a lakosságnak máshol kell dolgozni – jegyezte meg Bedi Ervin, aki sosem vette félvállról a testületi munkát, mert vallja, hogy csak teljes erőbedobással lehet az emberek bizalmát meghálálni.
Bedi Ervin az előző négyéves ciklusban is képviselte a belediek érdekeit. Először szokatlan volt neki a testületi felállás, de idősebb képviselő társai segítségével fél-egy év múlva átlátta az egész ügymenetet. A televíziónknak nyilatkozó fiatalember szerint a testületi munka nem merül ki azzal, hogy elolvassa az előterjesztéseket, mert a kapott anyagnak alaposan utána kell járni. Kortársai legnagyobb problémájának tartja, hogy nem tudnak elhelyezkedni Beledben, ezért máshova sodorja őket az élet. Ebből következik, hogy az önkormányzat legfontosabb feladatának tekinti a gazdaságfejlesztést és a munkahelyteremtést. Az sem lényegtelen, hogy a fiatalok hol tölthetik el szabadidejüket, hiszen mindkét diszkó bezárt korábban. A szülők nem szívesen engedik el gyerekeiket a távolabbi szórakozóhelyekre, főleg, ha hajnaltájban érkeznek haza autóval – hangzott az interjúban.
– A jövőben szeretném folytatni az eddigi munkát, valamint részt venni a pénzügyi bizottság ülésein. Remélem, hogy az elkövetkezendő öt esztendőben az eddigihez hasonló színvonalú programokat szervezünk a vicai városrészen is – mondta a képviselő. Bedi Ervin úgy véli, hogy a rendezvényekre később sem lesz több pénz, hiszen eddig is a maximumot fordították a fesztiválokra. A pünkösd jegyében tartott összejövetel viszont kimozdult a holtpontról. Sajnos az érintett korosztály eddig érdektelen volt a péntekre szervezett előadókkal szemben, ezért idén változtattak a kínálaton.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.