Miniszteri elismerés a kapuvári polgári védelmi iroda vezetőjének

A Honvédelemért Kitüntető Cím ezüst fokozatával ismerték el Budai Imre kapuvári alpolgármester a helyi testületben a “honvédelem ügye érdekében huzamos időn át végzett kiemelkedő tevékenységét” a megyei bizottság elnökének javaslatára. A kitüntetett úgy véli, felterjesztésében nagy szerepe lehetett annak, hogy több olyan felkészítést tartott az elmúlt években az érintetteknek – megyei pályázati források felhasználásával –, amelyekről nagyon jó visszajelzések érkeztek. Polgármesterek és jegyzők vettek részt a honvédelmi oktatásokon, valamint  tűzvédelmi előadást tartottak a felelősök számára a nagyobb gazdálkodó szervezetekben és intézményekben. Az elsősegéllyel foglalkozó szakemberek részben elméleti, részben pedig gyakorlati felkészítést kaptak a vöröskereszt, illetve a mentőállomás dolgozóinak közreműködésével.
A védelmi bizottság feladata az elhárításon túl, hogy biztosítsa azokat a berendezéseket, amelyek a katasztrófahelyzetek leküzdéséhez szükségesek. Budai Imre szerint a kapuvári és környékbeli települések tervei megfelelő állapotban vannak, és ezeket legalább félévente frissítik. Az elismerést átvevő alpolgármester úgy véli, hogy bár tevékenységük nem mutatkozik meg a mindennapokban, de egyetlen település sem mondhat le védelmi képességeiről.
Beküldés dátuma: -0001. 11. 30.

Kapcsolódó hírek

  • A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása

    Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.

További hírek

  • A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása

    Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.

  • Jótékonysági családi délután Kapuváron

    Vidám délutánra várták a kicsiket és a nagyokat a kapuvári várároknál: családi vetélkedők, zenés-tácos forgatag, lovas kocsikázás, bábszínház és számtalan színes program, valamint finom ételek és italok szerepeltek a jótékonysági céllal életre hívott családi napon.

  • Logopédia Kapuváron: nem minden kisgyermeknek természetes a hangok tiszta kiejtése

    A gyermekek beszédkészségének későbbi kialakulását biológiai, genetikai, környezeti vagy egyéb fejlődési rendellenességekből fakadó problémák is okozhatják, ezért rendkívül fontos, hogy a logopédiai fejlesztés minél korábban megkezdődjön.

  • Összevont csoportokkal, de nyáron is működik a beledi óvoda

    A 2025/2026-os nevelési év végéhez közeledve egyre különlegesebb programokon vehettek részt a beledi óvodások: gyermeknapot és családi napot szerveztek a kicsiknek és a nagyoknak.

  • Kéményseprő-ipari szolgáltatásokkal kapcsolatos lakossági felhívás

    Az utóbbi időszakban a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz több lakossági bejelentés érkezett, miszerint magáncégek több vármegyei településen a katasztrófavédelem megbízottjainak kiadva magukat keresik fel a házakat kéményellenőrzés céljából.