A Fidesz-KDNP legfontosabb választási ígéretét fogja teljesíteni, ha közbenjárásukra valóban megépül néhány éven belül a csornai elkerülő.
A mindenkori politikai elit nagyon nagy adóssága a Csornát elkerülő út megépítése. Először a szocialisták ígérték meg 2002-ben, de azóta eltelt tíz-tizenegy év is. A legutóbbi kormányváltás óta jócskán felgyorsultak az események, melyekről Gyopáros Alpár rendszeresen beszámolt a Rábaközi Televízió nézőinek. Év elején közzétették a kivitelezési közbeszerzési pályázatot, ami hamarosan lezárul. – Ha nyáron elindulnak a munkálatok, akkor egy-másfél éven belül autózhatunk a Szilsárkánytól Győrig vezető gyorsforgalmi úton – mondta az országgyűlési képviselő Beszámolójában rámutatott: a fejlesztés első szakasza után Vas megye határa felé folytatódik az építkezés az M 86-oson. A csornai elkerülő második ütemében megépül az M 85-ös gyorsforgalmi út Sopron irányába is.
Az Egészségügyi Minisztérium és háttérintézményeinek támogató levele alapján 1,3 milliárd forintos projekt keretében fog új szakrendelő épülni a csornai kórház területén.
Nem kell a rábaközieknek ecsetelni a Margit Kórház „D” épületének borzalmas állapotát. Gyopáros Alpár kettős jelentőséget tulajdonít az új járóbeteg rendelő építésének: Részben szimbolikus, mert még nagyobb rangot adhat a gyógyító intézmény 1913 októberi alapkőletételére való megemlékezésnek, másrészt pedig végre 21. századi igényeknek megfelelő körülmények fogadnák a betegeket. A kórház vezetése úgy döntött, hogy nem bontják le az ominózus épületet, mert irattárnak vagy raktárnak kiválóan megfelel. A Soproni úton lévő volt járásbírósági épületet szintén érinti a fejlesztés
Az országgyűlési képviselő olyan információt is megosztott a Rábaközi Televízió nézőivel, amelyről eddig még sosem beszélt.
Az igazságügyi reform keretében visszaállították a járásbírósági rendszert, ami komoly perspektívát jelenthet a rábaközieknek is. Gyopáros Alpár az elkövetkező választási ciklus kiemelt feladatának tekinti, hogy Csorna ismét járásbírósági székhely legyen. – Mi más szolgálhatna erre méltó helyül, mint a Soproni úton lévő régi járásbírósági épület? – tette fel a kérdést a riportalany, akinek az elmondottakkal régi nagy álma valósulna meg.
A kreativitással társuló előregondolkodás sok szép további fejlesztést ígér a település lakóinak.
Kapuvár a térség legnagyobb nyertese a mostani kormányzati ciklusban – vélte Gyopáros Alpár. A városvezetés hihetetlen tempóban és minőségben bonyolította le a belvárost megújító nagyprojektjét – erősítette meg előbbi mondatát az országgyűlési képviselő, aki, ha létezne a megye legjobb polgármestere és városvezetése díj, rögtön át is adná kapuváriaknak. A többi településhez hasonlóan Kapuvár is komoly segítséget kapott a Kormánytól azzal, hogy az állam részben átvállalta az önkormányzat adósságállományát.
Nemrég napvilágot látott a rendszerváltás óta eltelt időszak legnagyobb belpolitikai botránya: a magyarországi baloldal választási győzelme érdekében lepaktált az alvilággal.
Portik Tamás közismert hazai maffiózó, valamint a Gyurcsány-, majd Bajnai-kormány idején a Nemzetbiztonsági Hivatal akkori igazgatójának kinevezett Laborc Sándor alkut kötöttek a jobboldali politikusok szervezett lejáratására. Gyopáros Alpár véleménye szerint az ilyen ügyletekben részt vevő embereknek börtönben lenne a helye, valamint távozniuk kellene a közéletből. Az országgyűlési képviselő úgy gondolja, hogy a szocialisták eszközként, és egyfajta ellentámadásra használják fel a Nemzeti Dohányboltok pályázatainak nyerteseit. – Meggyőződésem, hogy a nyolc évnyi szocialista rombolás után az embereknek nem ilyen hisztériára van szükségük, hanem nyugodt, kiegyensúlyozott fejlődésre – tette hozzá a képviselő, aki úgy tudja, hogy a több mint 5.400 koncessziós jogból számtalan szocialista, sőt, még jobbikos személy is nyertesként került ki.
Beküldés dátuma: 2013. 05. 29.
-
A bátor nőkre és férfiakra, a márciusi ifjakra emlékeztek Csornán
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján városi megemlékezést tartottak Csornán, a Petőfi-szobornál.
-
A bátor nőkre és férfiakra, a márciusi ifjakra emlékeztek Csornán
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján városi megemlékezést tartottak Csornán, a Petőfi-szobornál.
-
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékeztek Beleden
A szabadság, az összetartozás és a hazaszeretet olyan értékek, amelyek nélkül egy nemzet sem lehet igazán erős – hangsúlyozta Csóka Gergely a beledi tornacsarnokban rendezett városi ünnepségen.
-
Ünnepi megemlékezés Kapuváron
A történelem számtalanszor igazolja a mondást, miszerint minden sikeres férfi mögött ott áll egy erős nő – fogalmazott Gyopáros Alpár az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett városi ünnepségen.
-
Dr. Ruzsicska Tibor 65 éve a gyógyítás szolgálatában
Dr. Ruzsicska Tibor pályafutásának kezdete óta rengeteget változtak a szakmai körülmények, és alakult az emberek életfelfogása, de a főorvos 65 évvel ezelőtti diplomaosztója óta valami mégis állandó: úgy érzi, tevékeny, alkotó emberként élete végéig képeznie kell magát.
-
Zökkenőmentes tanévkezdés, magabiztos folytatás a kapuvári 1/b-ben
Vargáné Bakó Bernadett nagyon örült annak, hogy a mostani elsősök úgy érkeztek az iskolába, hogy egyikük se tudott írni és olvasni, így egyenlő esélyekkel kezdték meg tanulmányaikat az általános iskolában.