sportvetélkedőn korcsoportonként
vettek részt az alsósok és a felsősök. Amíg az alsóbb osztályba járó diákok versenyeztek, a nagyobbak a művelődési házban megnézték az „Állati jó” bemutatót, és az azt követő Vad Magyarország című természetfilmet. A gyermeknap szervezője elégedett volt a részvétellel, de úgy tűnik, hogy hasonlóan gondolták a szülők is, mert kapva az alkalmon, a kisebbeket is elhozták a rendezvényre. Barabás Zsuzsanna angol-német szakos tanár, mint a diákönkormányzat patronálója vett részt a gyermeknap szervezésében, amihez sok helyi cég ajánlotta fel a segítségét. A szülők szintén aktívan közreműködtek, és elvállalták az ebédkészítést.
a versenyzőre a speicális sportruházatot, mely ha kényelmes és segíti az erőkifejtést, nagyban meghatározhatja az eredményes szereplést. Eőry Jenő szerint az 1994 decemberében alakult klub elérte a célját, mert egészséges életmódra ösztönzik a beledi és környékbeli fiatalokat, valamint senior korosztály tagjait. A testépítők vezetője elmondta: Indulás óta folyamatosan számíthatnak az önkormányzat segítségére, a versenyzők pedig kitartó munkájuknak köszönhetően rendszeresen részt vesznek a legrangosabb országos megmérettetéseken, ahol a fekvenyomók Beled hírnevét öregbítve, elhozták a dobogós helyezéseket. Hogy kerültek az erős fiúk a gyermeknapra? Ha pezseg a város, akkor nekik is ott kell lenni, hiszen mindig a mozgás szeretetét hirdetik, s ebben személyes példájukkal járnak az élen.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.