Pavlóczki Béla fellebbentette a fátylat az említett talányról: a pontosan 100 évvel ezelőtt elhunyt Sugár Sándor földi maradványai találhatók itt, aki Csorna, Kapuvár és a Vas megyei Hegyfalu díszpolgára volt.
A szerteágazó közéleti szerepléséért több alkalommal elismert személyről legelőször Pájer Imre történész jelentetett meg publikációt. A Rábaköz-kutatót sajnos élete derekán (2007 áprilisában) érte a tragédia, ezért már csak idézni tudunk tőle. Pavlóczki Béla történelemtanár mintegy az idősebb „kolléga” nyomdokaira lépve, felhívta a figyelmét az érdeklődőknek a dualizmus-kori jelenségre, mert egyszerűen nem szeretné, ha feledésbe merülne. Nevezett Sugár Sándor meghatározó szerepet töltött be a Rábaközben, viszont ennek ellenére méltatlanul keveset tudnak róla a környékbeliek, ezért a pedagógus felkereste televíziónkat, hogy legyünk partnere az "időutazásban”, és segítsünk nyilvánosságra hozni az általa fontosnak tartott ismereteket.
1869 és 1891 között – amikor az Agricola Rt. működött – Sugár Sándor Kapuváron tevékenykedett.
Az 1838. március 8-án Mezőcsákon született közéleti személy gyermekkoráról kevés információ áll a rendelkezésre, de az biztos, hogy középiskolai tanulmányainak befejezése után Kapuváron állt munkába. A szorgalmas ifjú 25 éves korára az Esterházy hercegi uradalom főszámvivője lett. – Berg Gusztáv és Sugár Sándor személyes jó barátok voltak, és kettejük munkásságának köszönhetően Kapuvár megindulhatott a fejlődés útján – mondta a tanár. Az 1870-es években elvállalta az Alsó-rábaközi Rába Bizottság jegyzői feladatait is. Innentől kevesebb évszámmal, de érdemes felsorolni mindazon tevékenységeit, amelyeket Kapuvár érdekében tett: Részt vett a Sopron Megyei Első Takarékpénztár megalapításában, és elnöke is volt az intézetnek. Szerepet vállalt a kapuvári „fiúiskola”, a kisdedóvó és az uszoda létrehozásában.
Sugár Sándor ekkoriban nem volt ismeretlen a csornaiak számára sem, hiszen aktív közéleti személynek számított a településen.
Az Esterházy birtokok tagosítása után Csornán és környékén bérelt földeket, és tartósan letelepedett a mezővárosban. Az egykori Ráth-kastély lett az otthona, amelyet hercegi bérlői lakként is emlegettek. Mint ahogy azt sejteni lehet, áldásos tevékenységéből Csorna szintén részesült: Neki köszönhető, hogy az itteni szántóföldeken is megjelentek a munkát nagyban megkönnyítő Fowler-féle gőzekék, a kaszinó felújított épületbe költözhetett, az 1890-es években újjászerveződő önkéntes tűzoltók pedig anyagi támogatására számíthattak. Tagja volt a katolikus ifjúsági egyesületnek, valamint a kórházépítést szorgalmazó bizottságnak, és elnöke a gyermekmenhely egyesületnek.
Mivel Sugár Sándor bérleményébe került a Vas megyei gróf Széchenyi Manó miniszter 1100 holdas birtoka, jobbító szándékú újításait Hegyfalun díszpolgári címmel jutalmazták. Pavlóczki Béla mindezek mellett a jeles történelmi személy megyében betöltött áldásos munkásságáról is beszélt: tagja volt a vármegye törvényhatósági és közigazgatási bizottságának, a megyei iskolatanácsnak, a statisztikai és adóbizottságnak. Miután 1910-ben lejárt Sugár Sándor csornai bérleménye, elköltözött Sopronba, de a nyilatkozó szerint a vármegye törvényhatósági bizottságában ezután is képviselte Csorna érdekeit.
Pavlóczki Béla azért tartotta fontosnak a múlt eseményeinek feltárását, és ismertette a televízió nézői előtt Sugár Sándor életét, hogy az utókor ezzel az emlékezéssel hajtson fejet e jeles történelmi személy életútja előtt. Nagyon szép és nemes gesztus volt a Csukásban tanító fiatal történész részéről, hogy Pájer Imre (aki nem mellesleg televíziónk munkatársa volt) nevét szóba hozta, hiszen a sok hasznos információt a Rábaköz-kutató szabadon felhasználható anyagából merítette, amivel eleget tett annak a követelménynek is, hogy minden közreadott gondolat, dokumentált írás forrását illendő megjelölni. A hontar.hu internetes helytörténeti oldalakon sok rábaközi vonatkozású anyag olvasható, amelyek Pavlóczki Béla legfrissebb interpretálásában „új erőre kaphatnak”, és ki tudja, lehet, hogy a múlt eseményeire szentelt figyelemnek köszönhetően újabb adalékokkal bővülnek, de feledésbe biztos nem merülnek.
Beküldés dátuma: 2012. 09. 12.
-
A Csukásban végzett fiatalok keresettek a munkaerőpiacon
A csornai Csukás végzős tanulóinak nem kell azon aggódniuk, hogy hol fognak elhelyezkedni, mert mire befejezik az iskolát, már mindenkinek van munkahelye, sőt a cégek és vállalkozások folyamatosan keresik a jól képzett, kezdő szakembereket.
-
A Csukásban végzett fiatalok keresettek a munkaerőpiacon
A csornai Csukás végzős tanulóinak nem kell azon aggódniuk, hogy hol fognak elhelyezkedni, mert mire befejezik az iskolát, már mindenkinek van munkahelye, sőt a cégek és vállalkozások folyamatosan keresik a jól képzett, kezdő szakembereket.
-
Felhőtlen gyermeknapi szórakozás Beleden
– Nagyon jó érzés volt, amikor az intézmény előtti terület megtelt emberekkel, gyerekekkel, akik vidáman szórakoztak – mondta Rácz Árpádné Beledi Egyesített Szociális Központ idei gyermeknapjáról, amit eredetileg a pünkösdi fesztivállal egy időben szerettek volna megtartani, de a zsúfoltság, a programok torlódása miatt előrehozták egy héttel.
-
20 éve alakult a kapuvári néptánciskola
Csitei Gábor büszkén beszélt arról, hogy több olyan tapasztalt táncosuk van, aki öt-hat éves korában kezdte náluk a néptánctanulást és azóta is a felnőtt csapatot erősíti.
-
Biztonságos közlekedés Beled felújított útjain és a korszerű kerékpárutakon
Ha elkészül valahol az úttest és kerékpárút, a helyzet is úgy kívánja, hogy a járdát is rendbe tegyék – nyilatkozta Major Jenő a Rábaközi Televíziónak.
-
Harmincadik jubileumához közeledik a Beledi Delta Testépítő Klub
A Beledi Delta Testépítő Klub tagsága egyfajta íratlan szabályként fogalmazta meg, hogy már az elejétől fogva régi ismerősként fogadják a hozzájuk betérő sportolókat, legyen az teljesen kezdő vagy profi.