A kormány meghirdette az ún. munkahelyvédelmi akciótervet, mellyel úgy szeretne segíteni a fiatalok elhelyezkedésén, hogy csökkentené a foglalkoztatásuk adó- és járulékterheit. A Fidelitas természetesen üdvözli a kormány ez irányú törekvéseit. Major András a bejelentett tíz pontos intézkedés közül kiemelte a szerinte legfontosabbakat: a 25 év alatti álláskeresők után a munkáltatónak várhatóan két évig nem kellene szociális hozzájárulási adót fizetnie, a 25 és 54 év közötti szakképzetleneknek pedig megfelezik a járulékát. Az elképzelések szerint a tartósan munkanélküliek járulékát 100 százalékkal fogják csökkenteni. A szülésből visszatérő kisgyermekes anyákra vonatkozó javaslat sem csupán szimbolikus, mert két évig ők is mentesek a járulékfizetés alól. A Nemzetgazdasági Minisztérium hárommilliárd forintos munkaerő-piaci programja értelmében a munkaadók a szeptember 1. és december 31. között foglalkoztatott, regisztrált pályakezdő álláskeresők után megkapják a bér és a szociális hozzájárulási adó összegét(a minimálbér kétszereséig).
A Fidelitas szokásos megyei találkozóját idén szeptember elején, Sopronban tartották meg, az országos sporthétvégét pedig Szekszárdra hívták össze, de a csornai szervezet elnöke az év hátralévő részére tervezett programokról is beszélt. A tavalyról már ismerősen csengő 72 óra kompromisszumok nélkül elnevezésű karitatív összejövetelt októberre tették, karácsony körül pedig az év végi ünnepi találkozókat tartják meg. Major András leszögezte: szeretnék, ha a Fidelitas csornai szervezete az eddig megszokott ütemben fejlődne tovább, ezért várják azon jobboldali gondolkodású fiatalok jelentkezését a csapatba, akik érdeklődnek az ifjúságpolitika és társterületei iránt.
Szabó Dávid, a Széchenyi Programiroda tanácsadója örömmel fogadta Major András megkeresését, mely a fiatalokat érintő Új Széchenyi Terves pályázatok televíziós ismertetésére vonatkozott. A tanácsadó cég térítésmentesen tájékoztatja a vállalkozókat, a szervezeteket, az önkormányzatokat és az egyházakat arról, hogy milyen támogatási lehetőségeket lehet igénybe venni a Széchenyi Terv keretében. A vállakozásfejlesztési szakértő a témát két szempontból közelítette meg: a munkáltatói és a munkavállalói oldalról. Az első két pályázat, amelyről beszélt, nemcsak a fiatalokat érinti, hanem a mikro-, kis és középvállalkozásokat is. A Gazdasági Operatív Program 2011-2.1.1/M. kódszámmal bejegyzett pályázata igazi sikerprojekt lehet, mert a mikrovállalkozások eszközbeszerzése és az információs technológiai beruházása mellett egyaránt támogatja az ingatlanvásárlást. Különlegessége, hogy nem feltétele a lezárt üzleti év, tehát az induló vállalkozások is élhetnek vele. A munkahelyteremtési pályázat (GOP 2012-2.2.4) a mikrocégek mellett a kis és közepes vállakozásokat is segíti. Mivel az új munkahelyek a gazdaság élénkítő motorjai tudnak lenni, ezért 50 vagy akár 70 százalékos támogatást lehet elérni ezzel a projekttel. Utóbbira akkor van esély, ha a pályázó a 35 év alattiakat foglalkoztatja. A fiatalok vállalkozóvá válását segítő pályázat (TÁMOP-2.3.6. B-12/1.) a mikrocégek létrehozását támogatja, ezért a kedvezményezettek körébe a 35 év alatti, más vállalkozásban többségi tulajdonnal nem rendelkező természetes személyek tartoznak. Szabó Dávid utóbbit azért tartja nagyon jó lehetőségnek, mert az érintettek 90 százalékos támogatás mellett tudják kipróbálni a cégalapítást.
Beküldés dátuma: 2012. 10. 03.
-
Vidám, tartalmas nyári feltöltődés a beledi óvodában
A Rábaközi Médiacentrum látogatásának idején ötven-hatvan kisgyermek tartózkodott a Beledi ÁMK óvodájában.
-
Vidám, tartalmas nyári feltöltődés a beledi óvodában
A Rábaközi Médiacentrum látogatásának idején ötven-hatvan kisgyermek tartózkodott a Beledi ÁMK óvodájában.
-
Díjnyertes borok, minőségi ételek, színvonalas fellépők a csornai fröccsnapokon
Melyik az a csornai rendezvény, melyen 2022-ben sokan voltak, rá egy év múlva nagyon sokan voltak, idén pedig még annál is többen ellátogattak a Szent István téri parkba? Major András a Rábaközi Médiacentrumnak adott nyilatkozatában megadta a kérdésre a választ.
-
A Beledi Egyesített Szociális Központ öt turnusból álló nyári tábort szervezett
Számtalan szabadidős program, sok-sok kreatív tevékenység, sport és játékos vetélkedő, valamint turnusonként egy-egy kirándulás várja a Beledi Egyesített Szociális Központ által szervezett idei nyári táborok résztvevőit.
-
Idén a Kapuvár Térségi Általános Iskola szervezett tábort a szünidőre
Tartalmas heteken vannak túl a Kapuvár Térségi Általános Iskola nyári táborának résztvevői.
-
Ézsöl Krisztián nagy örömként élte meg felszentelését
Több évtizede nem volt hasonló esemény Kapuváron, ezért nagyon várták a hívek: egy helybeli fiatal tartott újmisét a településen.