– Ez a létező legjobb tábor – véleményezték a nyitásra érkező gyerekek a Beledi Egyesített Szociális Központ által szervezett, június 29-én kezdődő Erzsébet-tábort. Rácz Árpádné intézményvezető örömmel osztozott a fiatalok lelkesedésében, de akkor lesz maximálisan elégedett, ha az egyhetes turnus utolsó napján is ugyanígy vélekednek.
Beleden is megnyitottak az Erzsébet-táborok: az első turnus július elejéig tartott, és a java még hátravan, ugyanis hét hetesre tervezték a gyerekek nyaraltatását. Ezzel párhuzamosan Szanyban, Farádon és Egyeden napközis tábort is indítottak. A szülők jól előre, már iskolaidőben jelezték, hogy hányan szeretnék igénybe venni gyermekük számára a nyári táborokat.
– Ott segítünk leginkább, ahol a legnagyobb szükség van rá – hangsúlyozta Rácz Árpádné, aki szerint nagy segítség a családoknak az iskolások nyári felügyelete és mindennapi ellátása, ráadásul úgy, hogy helyben valósul meg.
Az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány munkatársa a megszokottnál is korábban érkezett a helyszínre, mert személyesen szeretett volna meggyőződni arról, hogy minden az előírások szerint történik a táborban.
– Ha rövid is volt az idő, azért alaposan felkészültünk mindenre – kommentálta az ellenőr pozitív értékelését Rácz Árpádné. Az intézményvezető elmondta, hogy az Erzsébet-táborban maximum húszfős lehet egy-egy csoport létszáma. Beleden úgy döntöttek, hogy praktikusabb, ha tizenhat-tizennyolc gyermekkel foglalkoznak egyszerre, mert ebben az esetben nem kell nagy buszt igényelni a kirándulásokhoz. Kevesebb költséggel jár, ha az önkormányzat által felajánlott busszal utazhatnak. A szülők általában reggel nyolctól délután négyig kérik a gyerekek felügyeletét. – Két-két kolléga és néhány közösségi szolgálatot teljesítő fiatal segíti a munkánkat – tette hozzá a riportalany.
A Fényes vendéglő napi négy étkezést biztosít a táborozóknak. A reggeli, a tízórai és az uzsonna higiénikus csomagolásban érkezik a helyszínre, az ebédért pedig átsétálnak a közeli vendéglőbe.
A kirándulások helyszínéül szóba jöhet Sopron, Kőszeg, Fertőrákos és egyéb környékbeli település. A szervezők azért keresnek könnyebben elérhető célpontokat, hogy a gyerekeknek ne a buszozással teljen el a napjuk. A szervezők azt is szem előtt tartják, hogy minél több élményben legyen része az utasoknak, és ismerjék meg környezetüket.
A koronavírus miatt elrendelt veszélyhelyzet megszűnt ugyan, de ettől a szociális központ munkatársainak még nem lett kevesebb a dolga, inkább tovább hatványozódnak a feladataik a nyár folyamán. Az intézményvezető szerint minden megoldható, mert olyan kollégákkal dolgozik együtt, akikkel bátran vállalja a plusz terheket.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulójára emlékeztek Beleden
Tisztelet azoknak, akik 1956-ban felemelték a szavukat, és tisztelet azoknak is, akik ma is őrzik a szabadság lángját a lelkükben! Vannak napok, amelyek nem múlnak el.
Ünnepi megemlékezés Csornán az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából
Csorna Város Önkormányzatának ünnepi megemlékezése fáklyás felvonulással vette kezdetét a városháza előtti térről.
1956-os ünnepi megemlékezés Kapuváron
A szabadság nagyon nagy dolog. Olyan, mint az egészség, akkor vesszük észre, ha már nincs. Az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire, a szabadság és a nemzeti szuverenitás örök értékére, valamint a mártírokra emlékeztek Kapuváron, a Rábaközi Művelődési Központban.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulójára emlékeztek Beleden
Tisztelet azoknak, akik 1956-ban felemelték a szavukat, és tisztelet azoknak is, akik ma is őrzik a szabadság lángját a lelkükben! Vannak napok, amelyek nem múlnak el.
A csornai Arany János EGYMI-ben rendezték meg a Magyar Diáksport Napja 2025-ös kiemelt programját
Az Aktív Iskola Program célja, hogy minél élménydúsabb legyen a mozgás a testnevelés órákon, sőt, ez még a mozgásában korlátozott tanulókra is vonatkozzon.
Új épületszárnnyal bővült az Arany János utcai óvoda Kapuváron
Közel 400 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült Kapuvár Város Önkormányzata.