A kézügyességet valahol a génekben hordozza az ember. Cseh Lászlónénak a téma fejben dől el, ezért csak a képzeletére hagyatkozik, Bödecs Tiborné pedig több ezer öltéssel hozza létre alkotásait.
Cseh Lászlóné négy gyermek nevelése és betegeskedő édesapja mellett takarítói munkát vállalt a beledi egészségügyi centrumban. Nyugdíjazása után sem maradt tétlen, de a legnagyobb örömet kilenc unokája, valamint az alkotás jelenti számára. Jolika az egyik borús őszi napon kezdett festegetni, amikor kicsit üresnek érezte otthonát. A vízfestéket hamarosan felváltotta az olaj, a témát tekintve pedig közel áll hozzá a természet és a virágok ábrázolása. A képein megelevenedő tájat a valóságban nem járta meg, csak gondolatban. Eleinte abból az anyagból dolgozott, ami a házban fellelhető volt, de ma már megfordította a sorrendet: az elképzeléséhez megfelelő festéket vásárolja meg.
Fagyos, ködös időben nincs kedve a festéshez, mert mint mondta, elfogy a termékenyítő ihlet. Ahogy csökken a napsütéses órák száma, telente átvált a horgolásra. A kézimunkázást lánykorában próbálta ki először, mostanság pedig feleleveníti az akkor tanultakat. Cseh Lászlóné szerint ez olyan fajta készség, mint a kerékpározás, mert ha egy időre abba is hagyja az ember, mégsem felejti el.
Riportalanyunkat a muzsika mindig jobb kedvre deríti, ezért nem rest, húgával, valamint barátnőjével néha az egyik helyi vendéglőben múlatja az időt a zenegép társaságában. Ha úgy alakul, otthon is táncra perdülnek.
– A zene és a tánc is éltet, és aki ezt elmondhatja hetven éves korában, boldog ember – mondta a beledi asszony, aki a helyi szakkör munkájában nem vesz részt, ugyanakkor nyugdíjas társainak azt üzeni, hogy nagyon sok kézzel végezhető tevékenység közül lehet választani, aminek csak akkor érdemes hozzáfogni, amikor szívvel-lélekkel csinálja az ember.
Bödecs Tiborné szintén belenőtt a kézimunkázásba, hisz fiatalabb korában is sokat horgolt, kötött, subázott és varrt.
Karácsony közeledtével az ünnepkörrel kapcsolatos díszeket fogja elkészíteni. Az alkalomra szánt alkotások mellett folyamatosan horgolja a terítőket.
A kézimunkázással töltött órák megnyugvást hoznak számára, a kész műveket pedig örömmel mutatja munkatársainak. Az Ügyes kezek szakkör tagjaként nagyobb közönség előtt is bemutatkozott már, mert a beledi pünkösdi fesztivál látogatói megtekinthették alkotásait.
Az asszonynak két gyermekétől négy unokája született, ráadásul mindegyik részről ikerpárral gyarapodott a család. A hétéves lány unoka árgus szemekkel figyeli a nagymamát, aki megígérte neki, hogy be fogja avatni tudományába.
Bödecs Tiborné az asztali dekorációkhoz, ajtó- és ablakdíszekhez a szaklapokból meríti az ötleteket. Ha nekiáll valaminek, azt szereti időben befejezni, ezért esténként két-három órát is rászán erre a tevékenységre. Kortársainak üzeni, hogy a kézimunkázással néhány perc alatt elfelejti a kisebb-nagyobb gondokat, ezért a kellemes időtöltést mindenkinek ajánlja.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.