Televíziónk idén év elején már foglalkozott a beledi patikával, mert korábban sok panasz érkezett a nyitva tartásra és az ellátásra egyaránt. A gyógyszertár hétfőtől péntekig, reggel nyolctól délután négy óráig várja a vásárlókat. Dr. Antal József és

felesége még ebédszünetet sem tartanak, tehát folyamatos az ellátás.
Az év elején bemutatkozó háromgyermekes házaspár hosszú távú beledi tartózkodást tervezett, nem kizárva az itteni letelepedést. Egyelőre minden nap Veszprém és Beled között ingáznak, mert kisebbik gyermekük érettségijétől tették függővé a költözést. Amennyiben ő is kirepül a családi fészekből, a férj és a feleség élni fog a beledi vagy a mihályi polgármesteri hivatal által felajánlott lakhatással.
Mindenképpen fejlődés, hogy naponta kétszer fordul meg náluk az áruszállító jármű. Utóbbi azt jelenti, hogy a délelőtt fél tizenegyig leadott rendeléseket – ha csak nem országos hiánycikk – már aznap teljesítik. Antal urat az is megnyugtatja, hogy a tiszti főgyógyszerészi ellenőrzés során nem tapasztaltak hiányosságokat, és a betegek is elégedettségüknek adnak hangot nap mint nap.
Dr. Antal József megjegyezte: feladatuk nem egyszerű, hiszen a jelenlegi magyarországi gyógyszer-felírási szokások nem minden szempontból előnyösek. Gyakran olyan patikaszert kell beszerezniük, amilyennel eddig nem találkoztak, ezenkívül meg vannak a slágertermékek. A beledi patikus összegzésül elmondta: minél ritkábban szeretné feltenni a betegeknek a következő kérdést: Holnapra jó lesz?
Beküldés dátuma: 2013. 10. 04.
-
A csapatszellem, a fizikai állóképesség jó hatással van a tanulásra is
A kapuvári Széchenyi pedagógusai nagy figyelmet fordítanak a tehetséggondozásra és a versenyekre való felkészítésre.
-
A csapatszellem, a fizikai állóképesség jó hatással van a tanulásra is
A kapuvári Széchenyi pedagógusai nagy figyelmet fordítanak a tehetséggondozásra és a versenyekre való felkészítésre.
-
Beled Város Önkormányzata díszpolgári címet adományozott dr. Putz Mária és dr. Gere Lajos orvos háza
A 21. alkalommal megrendezett Beledi Pünkösdi Fesztivál egyik legemelkedettebb pillanata volt, amikor dr.
-
Beledi Pünkösdi Fesztivál, a közösségéltető rendezvény
Beled Város nemcsak egy lakóhely, hanem együttműködő emberek élő közössége – mondta Major Jenő a 21.
-
A hétköznapi névtelen hősöket köszöntötték Beleden
Ismeretlen embertársaikon segítenek az önkéntes véradók, akik a köszönet szavára szerény mosollyal csak annyit jegyeznek meg: „Ugyan már, hát ez természetes!” A véradókat köszöntötték Beleden.
-
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.