kiemelten fontos a megelőzés, hiszen a gyanútlan állampolgárok sokszor tudtukon kívül szolgáltatnak okot a rossz szándékú embertársaiknak. Valójában nagyon egyszerű dolgokra kell csak odafigyelni: Ne hagyjanak elöl semmit a gépjármű látható helyein, még akkor se, ha a táskában nincsenek nagy értékek, mert a látvány csak fokozza a bűnelkövetők kedvét. A lakásbetörések leggyakrabban azokra az időpontokra esnek, amikor a tulajdonosok munkavégzés miatt nem tartózkodnak otthon. Érdemes többpontos biztonsági zárral felszerelni az ajtókat, mert ezek megnehezítik az elkövetők dolgát, de a legjobb, ha riasztóberendezés is van a lakásban. A nyaralók gondoskodjanak postaládájuk ürítéséről, mert a felhalmozódott levelek szemet szúrhatnak az idegeneknek.
A bűnügyi osztályvezető szerint ezen a részen inkább a marihuana, valamint a partidrog, mint a speed és az extasy cserél gazdát. A designer drogokkal eddig még nem találkoztak az itteni rendőrök, akik a felderítő akcióikat célirányosan hajtják végre.
A csapatszellem, a fizikai állóképesség jó hatással van a tanulásra is
A kapuvári Széchenyi pedagógusai nagy figyelmet fordítanak a tehetséggondozásra és a versenyekre való felkészítésre.
A csapatszellem, a fizikai állóképesség jó hatással van a tanulásra is
A kapuvári Széchenyi pedagógusai nagy figyelmet fordítanak a tehetséggondozásra és a versenyekre való felkészítésre.
Beled Város Önkormányzata díszpolgári címet adományozott dr. Putz Mária és dr. Gere Lajos orvos háza
A 21. alkalommal megrendezett Beledi Pünkösdi Fesztivál egyik legemelkedettebb pillanata volt, amikor dr.
Beledi Pünkösdi Fesztivál, a közösségéltető rendezvény
Beled Város nemcsak egy lakóhely, hanem együttműködő emberek élő közössége – mondta Major Jenő a 21.
A hétköznapi névtelen hősöket köszöntötték Beleden
Ismeretlen embertársaikon segítenek az önkéntes véradók, akik a köszönet szavára szerény mosollyal csak annyit jegyeznek meg: „Ugyan már, hát ez természetes!” A véradókat köszöntötték Beleden.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.