Negyedszázad a zöldhatáron

A kádertartalékos tiszt először viccnek vélte, hogy  a hajnali órákban a mucki őrsről a soproni kirendeltségre vezényelték egy órán belül. A nyárligeti születésű katona parancsnoki mivoltában egy személyben felelt szinte mindenért, a technikáért, az állományért, de az ő feladata volt a szolgálatszervezés, a gazdálkodás irányítása, kapcsolattartás a társszervezetekkel. Az akkori szigorúságot tekintve nem csoda, ha ma is büszke beosztottjaira, akik a legkevesebb fenyítésben részesültek éves szinten a soproni kerületben. A nyugalmazott alezredes szívesen dolgozott a sorállományú regrutákkal, de abban az időben az ország másik részéről rendelték be az egyenruhásokat a kötelező szolgálatra: a nyugati szélekre a Nyírségből, Hajdúságból, Hevesből és Békésből stb. Az akkori közlekedési viszonyokat figyelembe véve  nagyon nehezen jutottak haza a kiskatonák egy-egy eltáv alkalmával, s az oda-vissza utazás sokszor két-három napot is igénybe vett. Pető Lajos mindent egybevetve szép emlékeket őriz ezekről az időkről, s néhány beosztottjával azóta is tartja a kapcsolatot. A már szinte rendszeressé váló kapuvári találkozókra családostul jönnek a volt honvédek.

Egyetlen ország sem szereti, ha államhatára átjáróház, de azt elsősorban nem a magyaroktól kellett félteni.  A ‘70-es években a kifele irányuló tiltott határátlépés volt a jellemző, ami nem  tömeges elvándorlást jelentett, ugyanis évente mindössze pár fő kísérelte meg ily módon elhagyni hazánkat - jegyezte meg az alezredes. A ‘80-as évek elejétől a rendszerváltásig NDK-s állampolgárok tömkelege jelent meg  ezen a részen. A határnyitás után a katonák úgy gondolták, fellélegezhetnek, de tévedtek: százával próbálkoztak a románok, először csak a magyar ajkúak, később pedig a délebbi részről érkezők is. A tőzeggyármajoriak (Fertőd) speciális helyzetben voltak, mert épp a határsávon belülre kerültek, de a ‘70-es évek végére az ottani lakosság élete is normalizálódott az őrizeti szempontból. Néhány idősebb ember azóta is megemlegeti az elektromos jelzőrendszer előnyeit: anno bezzeg nyitva maradhatott a lakásajtó,  amit ma már kevesen mernének megkockáztatni.

A Delta szolgálati hely kiemelt ellenőrzési pontja volt az őrsnek (később kirendeltségnek), ahova csak zöld-, illetve piros határsávengedéllyel lehetett be- és kilépni. A zöld színű felhatalmazással érkezőtől már a beléptető kapunál elvették a személyi igazolványát, és dolga végeztével ugyanennél az állomásnál hagyta el a helyszínt, a “piros sávost”pedig átjelentették a megfelelő ponthoz, amelyen át kilépett az őrzött területről. Utóbbitól értelemszerűen nem vették el az okmányait, csak a járőrök jelentették le egymás közt az illető mozgását. Elég nagy galibát okozott, ha valaki elfelejtett visszajönni a személyi okmányaiért, mert hivatalosan még mindig a határsávban tartózkodónak tekintették, miközben lehet, hogy békésen szalonnázott otthon - mesélte Pető Lajos. Ilyenkor intenzív razzia indult az elektromos jelzőrendszer és az államhatár között maradt (vagy annak hitt)személyek után, s néha egy-egy  kutatásra több száz katonát is idevezényeltek a csornai és a soproni kiképző zászlóaljaktól. A soproni ügyeletesek polgári ruhás felderítőket küldtek a keresett határátlépők után annak kiderítésére, hogy hol tartózkodnak. Tovább bonyolította a helyzetet, ha az egyén először nem haza, hanem a kocsmába ment múlatni az időt és csak késő este került elő. A toronyban szolgálatot teljesítő katona húzta fel a vassorompót, miután társa lent igazoltatta az átlépésért folyamodó állampolgárt. Az ún.manőverútnál kezdődött az elektromos jelzőrendszer, de ha ne ‘adj isten valaki mégis ellenőrzés nélkül átjutott a határon, az őrsparancsnok aligha úszhatta meg katonai fenyítés nélkül, függetlenül attól, hogy hibázott-e, avagy sem, befolyásolhatta volna-e a körülményeket, vagy nem. Az alezredes egyébként fenyítés nélkül szolgálta végig katonai idejét.
A miklósmajori mintaőrsből kirendeltség lett,  és a győri igazgatóság alapján a környéken először náluk változtatták meg a felállást: az öt-hat hivatásos tiszthelyettes mellett már csak huszonegynéhány sorkatona teljesítette a feladatokat, 1993 végére pedig kizárólag szolgálati jogviszonyt létesítő  egyenruhások léptek a helyükbe. Pető Lajos szerint a határőrség 2007-es megszüntetése óta sok aktív kollégája kallódik ide-oda, mert azóta sem találta meg a helyét. A Kapuvári Rendőrkapitányság évente hívja találkozóra a nyugdíjas határőröket, akik szívesen beszélgetnek a régi kollégákkal. A nyugalmazott katona nem akar felesleges rémképeket kergetni, de úgy véli, ma is elkelne valamilyen szintű határellenőrzés.
- Az egyszerű embertől a gyárvezetőig érdekesek a hanyiak. Nehéz elfogadtatni magadat, de ha egyszer valakit a szívükbe zárnak, azt megvédik, azért kiállnak - reagált a volt alezredes. A határ közelében felnövő ifjút nagymamája papnak vagy orvosnak szánta, de  Pető Lajos nem bánja döntését, hisz nem sokan mondhatják el magukról, hogy ennyi időt szolgáltak volna egy helyen, ráadásul neki a határőrség a hobbija és az élete.