Hirdetés

Nem biztos, hogy az olcsó a kifizetődő

A legtöbben nem gondolnak arra, hogy a megfelelő háztartási gép kiválasztásával mennyi energiát tudnak spórolni. A kicsit drágább készülékkel a használat során rengeteg áramot meg lehet takarítani – mondta Kováts Attila.  A világítástechnikai szaküzlet tulajdonosa arra is felhívta a figyelmet, hogy a mosógépek vásárlásakor a felhasznált víz mennyiségét is szem előtt kell tartani. A hűtőszekrény fagyasztó része pedig minél nagyobb, annál több áramot fogyaszt. A szakember azt ajánlotta, hogy az előbbi berendezés energiaosztály szerinti besorolása legalább “A”-s fokozatú legyen, de még jobb az “A++”-os. Az első “+” jel 20 százalék nyereséget jelent, és ha ehhez még egy plusz járul, akkor az előbbi energiamegtakarításhoz újabb 25 százalék adódik. A háztartási gépek mára nagyjából elérték azt a szintet, amit az ilyen berendezésektől elvárhat az ember, ezért a gyártók az energiaigényük csökkentésével próbálják vonzóbbá tenni az újabb szériákat.  A régebbi mosogatógépek (esetünkben ez kb. öt évvel ezelőtti állapotot jelent) akár 16 liter vizet is elpatyakoltak egy-egy  menetben, a legújabb pedig már 6 literrel is beéri. Ugyanez a helyzet a mosógépeknél: a korábbiaknak 62 liter kellett, a mostani gépek viszont 46 liter vízzel is tisztára mosnak.
– A legtöbb családban még mindig a hagyományos izzót tekintik a megfelelő fényforrásnak – magyarázta a műszaki kereskedő. A volfrámszálas égők azonkívül, hogy egyetlen fillért sem takarítanak meg a használójuknak, még a környezetre is károsak, ezért fokozatosan megszűnik a gyártásuk. Helyükre a halogén izzók lépnek, de Kováts Attila e típusokról sem vélekedett sokkal jobban: fogyasztásuk alig kisebb, élettartamuk sem különösen hosszabb, csak jóval többe kerülnek. Az energiatakarékos kompakt fénycsövekbe érdemes beruházni, mert ötszáztól kétezer forintig terjed az áruk. Továbbá ezeket is besorolták különböző típusú energiaosztályokba, valamint az áru dobozán feltüntetik a fényleadás értékét, az üzemórát, és azt, hogy hány watt a fogyasztása. Például egy 20 W-os fénycsőnek akár 1350 lumen is lehet a fényleadása, tehát több világosságot ad, mint a hagyományos 100-as izzó. Az energiatakarékos világítóberendezésnek időre van szüksége, hogy elérje a maximális teljesítményt, ezért nem használ neki, ha két percen belül lekapcsolják. A régi E-14-es és E-27-es foglalatú csillárokba is be lehet csavarni a modern égőket. Aki szeretne megszabadulni kimustrált izzóitól, az vigye nyugodtan a csornai Roni műszaki boltba (Erzsébet királyné út 11.), mert ott összegyűjtik a régi fényforrásokat, hogy aztán szakszerű kezek által fejezzék be pályafutásukat.
Kováts Attila ezután rátért a világítóeszközök élettartamára. A hagyományos izzó mindössze 1000 órára van kalkulálva, mely kb.napi 2,7 óra használat mellett, egy esztendei működést jelent. A halogén izzók ebből a szempontból nem nagyon térnek el volfrámszálas társaiktól. Az energiatakarékos kompakt csöveket az előbbi alapszámokat figyelembe véve 5, de akár 10 ezer óráig is szavatolják. Az meg már a vásárlón múlik, hogy meleg fehér (sárgás), nappali fehér (hófehér)vagy hideg fehér (kékes) fényben szeretné tölteni napjait. A szakértő elárulta, hogy az ügyfelek többsége az elsőt választja. A csúcsot viszont a LED-es izzók képviselik, mert esetükben már 50 ezer üzemóráról beszélünk, így ötven évig is hű társai lehetnek az embernek. Mivel a puding próbája az evés, már csak meg kell érni azt a cirka fél évszázadnyi időt.
Beküldés dátuma: 2012. 02. 29.

Kapcsolódó hírek

További hírek

  • 16. Beledi Nyugdíjas Olimpia: az idősebbek minél tovább aktívak legyenek

    Tizenhatodik alkalommal rendezték meg a Beledi Nyugdíjas Olimpiát. A város nagy hagyományokra visszatekintő, népszerű sporteseménye elsősorban az idősekről szól, ugyanakkor a fiatalok is aktívan részt vesznek a szervezésben, és a programok lebonyolításában.

  • A csornai Idősek Napközi Otthona felhívása

    Kedves Idősek és Hozzátartozók! Ha Ön, idős hozzátartozójának szeretne egy támogató és gondoskodó közösséget biztosítani, vagy ha Ön maga keres egy melegszívű, barátságos társaságot, itt a helye! A csornai Idősek Napközi Otthona szeretettel várja mindazokat, akik társaságra, szórakozásra vágynak, vagy ha úgy érzik, hogy magányosak! Szolgáltatásaink:  - igény szerint 1 x-i meleg étkezést biztosítunk- szabadidős programokon való részvételi lehetőséget ajánlunk- intézzük hivatalos ügyeit- közreműködünk személyi higiéniája megtartásában Célunk, hogy egy biztonságos, barátságos és szeretetteljes közösségi teret teremtsünk, ahol az idősek nem érzik magukat egyedül, hanem újra átélhetik a közösséghez tartozás örömét.

  • Rákóczi-vár a csornai katolikus iskolában

    2026. április 16-án érkezett utolsó állomásához a csornai II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola beiratkozási programsorozata.

  • A Csornai Sportegyesületnél a tapasztalatszerzést és a jelenlegi helyezés megőrzését tűzték ki célul

    Családi János, a Csornai Sportegyesület elnöke szerint az éles meccseken lehet a legtöbbet tanulni.

  • Közel 400 millió forint európai uniós támogatásból újult meg Kapuváron az Arany János úti óvoda

    Kapuvár Városi Önkormányzat a Rábaköz-Sokoróalja Fejlesztési Nonprofit Kft. konzorciumi partnerével közösen vett részt a „Király-tó Óvoda és Bölcsőde bővítése” elnevezésű TOP pluszos pályázaton.