hősi halottakat követelő történelmi eseményeknek. A település vezetője méltányolja a civilek összetartó erejét, ezért szívesen látna még több tenni akaró csoportot Szárföldön.
régen megérett a gondolat, hiszen jó ideje elkezdte a falu történetének feldolgozását, s mikor az írásos dokumentumok tanulmányozásával elérkezett a II.világháború időszakához, konkrétan megfogalmazódott az emlékhelyre vonatkozó elképzelése. Az áldozatok nagy része nem Magyarországon született, de az események ide sodorták őket. A nyugdíjas tűzoltó a jelképeket saját földterületén helyezte el, ott, ahol tudomása szerint gyakorlatozás közben vesztette életét az egyik német katona. Bakodi László részletesen is mesélt a relikviáról. A Károly-csapatkereszt mintájára alkották meg azt a szabvány formát, mellyel az első világháborúban elesett katonákat jelölték meg. Az emléktáblán feltüntették a harcokban elhunyt katonák létszámát, a nemzeti színű szalaggal átkötött ágak pedig a fiatal áldozatokat szimbolizálják, akiknek porladó testét befogadta a magyar föld. A zászlók egyik oldala a katonák nemzetiségére utal, a másik felén látható pálmaág pedig átvitt értelemben a mindenkori békére emlékeztet. A néhány méterrel távolabbi mementó a jeltelen sírokban pihenő szárföldi honvédeknek rója le a tiszteletet. A főszervező meglepetéssel is készült az ünnepségen résztvevőknek: udvarában állította ki azokat a II. világháborús tárgyakat, melyeket egy kivételével, a falubeliektől gyűjtött össze.
Beküldés dátuma: 2011. 10. 19.
A csapatszellem, a fizikai állóképesség jó hatással van a tanulásra is
A kapuvári Széchenyi pedagógusai nagy figyelmet fordítanak a tehetséggondozásra és a versenyekre való felkészítésre.
A csapatszellem, a fizikai állóképesség jó hatással van a tanulásra is
A kapuvári Széchenyi pedagógusai nagy figyelmet fordítanak a tehetséggondozásra és a versenyekre való felkészítésre.
Beled Város Önkormányzata díszpolgári címet adományozott dr. Putz Mária és dr. Gere Lajos orvos háza
A 21. alkalommal megrendezett Beledi Pünkösdi Fesztivál egyik legemelkedettebb pillanata volt, amikor dr.
Beledi Pünkösdi Fesztivál, a közösségéltető rendezvény
Beled Város nemcsak egy lakóhely, hanem együttműködő emberek élő közössége – mondta Major Jenő a 21.
A hétköznapi névtelen hősöket köszöntötték Beleden
Ismeretlen embertársaikon segítenek az önkéntes véradók, akik a köszönet szavára szerény mosollyal csak annyit jegyeznek meg: „Ugyan már, hát ez természetes!” A véradókat köszöntötték Beleden.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.