Negyedik alkalommal tartották meg az idei esztendőben a fogyatékkal élők számára a „Zsongás” című kapuvári programot, melyen a megyében működő nappali, illetve tartós bentlakást biztosító intézmények lakói vettek részt.
A fogyatékkal élők számára biztosított nappali ellátást a tízezer főnél nagyobb létszámú települések nyújtanak, mint Csorna, Győr, Kapuvár, Mosonmagyaróvár és Sopron. Rajtuk kívül a Pásztori Felnőttkorú Fogyatékosok Otthona, valamint a Nyúli Márton Lakóotthon ellátottjait látták vendégül a kapuváriak.
Hat évvel ezelőtt indult a sérült személyek nappali ellátása Kapuváron. A szociális központ munkatársai azonnal felismerték, hogy az ellátottak sokkal korlátozottabb lehetőségekkel rendelkeznek ép társaikhoz képest, ezért olyan alkalmat szerettek volna teremteni számukra, amikor találkozhatnak sorstársaikkal.
Többségében értelmi fogyatékossággal élők vesznek részt az összejövetelen, a mozgásában korlátozott személyek pedig az őket gondozó intézmények dolgozóinak segítségével jutnak el a kapuvári találkozóra. Az ellátottaknak ugyanolyan szüksége van a közösségi élményre, mint egészséges kortársaiknak. A negyedik „Zsongás” című rendezvény résztvevői már ismerősként köszönthették egymást, és a jó hangulatú összejövetelen szerzett élményeiket egész éven át emlegetni fogják.
– A mostani találkozón minden csoport előadta zenés-táncos produkcióját. Nagy élmény számukra, hogy ők is sikeresek lehetnek valamiben, azonkívül kihasználjuk az alkalmat arra, hogy mi szakemberek is megvitassuk az adódó problémákat és a bennünket foglalkoztató kérdéseket – mondta Garabné Gulyás Mária. Az igazgató szerint a szervezőknek az jelenti a legnagyobb elismerést, hogy évről-évre visszajönnek a korábbi résztvevők. – Köszönetet mondok kollégáimnak a többletmunkáért, valamint a vállalkozóknak, akik anyagi és egyéb juttatásaikkal segítették a program megrendezését. A nem kis számú, kb. százötven fős vendégseregnek idén az Ízvad Ászok csapata készítette az ebédet, amiért nagyon hálásak vagyunk. Az emberek adakozókészsége ebben is megmutatkozik, mert nagyon ritkán fordul elő, hogy valaki elutasít bennünket – hangsúlyozta Garabné Gulyás Mária.
A Nyitott Kapu-Vár Térségi Szociális Szolgáltató Központ napközijét a kapuvári járás minden településéről igénybe lehet venni. Ezenkívül Fertődről és Fertőszentmiklósról is fogadják az érintetteket. Az akadálymentesített, korszerű intézményben van még szabad kapacitás, ezért várják a sérült személyek hozzátartozóinak a jelentkezését, hiszen jól képzett szakemberek felügyelik és fejlesztik a rájuk bízott rászorulókat.
Mi lenne, ha reggel nem autóba ülnél, hanem helyette gyalog indulnál el az iskolába, vagy akár kerékpárral, esetleg rollerrel érkeznél? Majdnem mindegy, csak mozogj minél többet! Ha gyűjtöd a „zöld” pontokat, nemcsak magaddal teszel jót, mert egészségesebb leszel, de az iskoládnak is segítesz, mert hasznos nyereménytárgyakhoz juttathatod a közösségedet.
Napjainkra tömeges méreteket öltenek az internetes csalások – fogalmazott a bűnmegelőzési főelőadó.
Nem véletlenül jöttek el ennyien, és aki itt van, annak nagyon sokat jelent a nemes szellemben megrendezett verseny – fogalmazott Major Jenő a 15.
Henczel Szabolcs szerint húsvét alkalmával különösen aktuális a szeretet forrásáról és mélységeiről való elmélkedés.
2025. április 8-án tartották a Széchenyi iskolák találkozóját Kapuváron. Nem véletlen az időpontválasztás, hiszen 165 éve ezen a napon hunyt el Széchenyi István.