tanácsokat: Anyagi lehetőségeinktől függően szereltessünk be többpontos biztonsági zárat, de az ajtólapból kiemelkedő hengerzár nem sokat ér, mert pillanatok alatt ki lehet nyitni. Mivel korán sötétedik, már szürkületkor le kell engedni a redőnyöket, vagy el kell húzni a sötétítő függönyöket, hogy nehezebb legyen kifürkészni a ház lakóinak szokásait, a bezárt ajtóból pedig jobb, ha kivesszük a kulcsot. Mivel az elkövetők nagyon jól ismerik a számunkra biztonságosnak tűnő zegzugokat (ágy, ruháspolc, éjjeliszekrény, fiók), ezeket könnyen felfedezik, de legalább ne hagyjuk a kézitáskát a nappali közepén, az ékszereknek és a pénznek pedig ne az ajtó közelében keressünk rejtekhelyet. Mindenki fantáziájára van bízva, hogy kitalálja azokat a valóban nehezen felfedezhető tereket, amelyekre a tolvaj sem gondol, és ha megvan, csakis a családtagoknak szabad elárulni, de lehetőleg ne felejtsük el. Még mindig kedvelt módszer a virágtartó, illetve a lábtörlő alá vagy postaládába dugott lakáskulcs, de ha a tulajdonos hosszabb időre távozik, inkább kérje meg a szomszédot, hogy ürítse ki a levélszekrényt. A rendőr százados kizártnak tartja, hogy a betörők hőkamerával és fémkeresővel felszerelkezve indulnak a portyára, hiszen ezek használata hosszabb időt venne igénybe. A tömbházak lakói ne engedjenek be ismeretlen embert az épületbe, és a kapukat nappal is tartsák zárva. Legyünk bizalmatlanok az idegenekkel, mert a portékáikat kínáló utazó árusok különféle ürüggyel jutnak be az otthonokba, vagy az elkövetők hivatalos szerv munkatársának adják ki magukat. Ha mégis bejutnak, szinte biztos, hogy nyert ügyük van, mert profi módon terelik el a figyelmünket, és ráadásul mindig többen vannak. Pontosan beosztják a szerepeket: eldöntik, hogy ki figyeli a környéket, ki jelez telefonon, ha megzavarják őket, és ki vezeti az autót.
A Csornai Múzeum új időszaki kiállítása az aranyhímzés múltjáról és jelenéről
A Csornai Múzeumban június 20-án, a Múzeumok Éjszakája keretében nyílt meg az intézmény új időszaki kiállítása, amely az aranyhímzés múltját és jelenét mutatja be „Kezeik nyomán ragyog az arany” címmel.
A Csornai Múzeum új időszaki kiállítása az aranyhímzés múltjáról és jelenéről
A Csornai Múzeumban június 20-án, a Múzeumok Éjszakája keretében nyílt meg az intézmény új időszaki kiállítása, amely az aranyhímzés múltját és jelenét mutatja be „Kezeik nyomán ragyog az arany” címmel.
A Beledei Egyesített Szociális Központ nyári tábora
A Beledi Egyesített Szociális Központ évek óta tartalmas, szórakoztató nyári táborokat szervez a környékbeli gyermekek számára.
A magas vízhőmérséklet csökkenti a halak kapókedvét
Az egyes halfajok védelmét szolgáló horgászati tilalmi idők kivételével már júniusban és július elején is lehet horgászni a beledi horgásztavaknál.
A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása
Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.
Jótékonysági családi délután Kapuváron
Vidám délutánra várták a kicsiket és a nagyokat a kapuvári várároknál: családi vetélkedők, zenés-tácos forgatag, lovas kocsikázás, bábszínház és számtalan színes program, valamint finom ételek és italok szerepeltek a jótékonysági céllal életre hívott családi napon.