Beteljesült a belediek régi vágya: életmentő készüléket helyeztek el a vicai faluházban a Kapuvári Mentőállomás közreműködésével.
Inkább ne legyen rá szükség, de ha kell, életet menthet – fogalmazott Horváth László. A beledi képviselő-testület tagja defibrillátort vásárolt a településnek, felajánlva tiszteletdíja egy részét a közösség javára.
Gregorits István elmondta: Európai uniós előírás, hogy a beteg 15 percen belül segítséget kapjon, függetlenül attól, hogy melyik településen él. Az újraélesztésben nagy jelentősége van a gyorsaságnak, de sajnos percenként 10 százalékkal csökken a sikeres újraélesztés lehetősége. Abban az esetben, ha van a közelben egy félautomata defibrillátor, ez a negyedóra pár percre lecsökkenthető, ami javítja a beteg életkilátásait – magyarázta a mentőtiszt. A vicai faluházban lévő defibrillátor magyar nyelvű leírása jól követhető és az egészségügyi dolgozó szerint az eszköz használata néhány perc alatt elsajátítható. A félautomata szerkezet teljesen biztonságos, tehát nem okoz kárt a páciensben, viszont az ellátó személyre veszélyt jelenthet, ha esőben, vizes talajon alkalmazzák. Még annyit érdemes róla megjegyezni, hogy a készüléket évente be kell vizsgáltatni, mert ha kültéren tárolják, nagy hidegben néhány nap alatt lemerülhet a tápegysége.
Üresen marad a gyönyörűen felújított gyermekorvosi rendelő?
Major Jenő, Beled Város polgármestere arról számolt be a Rábaközi Médiacentrumnak, hogy új fejezethez érkezett küzdelmük a helyi ellátást biztosító orvosokért.
Üresen marad a gyönyörűen felújított gyermekorvosi rendelő?
Major Jenő, Beled Város polgármestere arról számolt be a Rábaközi Médiacentrumnak, hogy új fejezethez érkezett küzdelmük a helyi ellátást biztosító orvosokért.
Rákóczi-jubileum: a csornai katolikus intézmény ünnepségsorozata
A II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola több hónapig tartó rendezvénysorozattal ünnepli a névadó fejedelem születésének 350.
A húsvét nem más, mint Isten végtelen kegyelmének és irgalmának megmutatkozása
Húsvétkor a tavasz beköszöntét ünnepeljük, azt, hogy újraéled a természet, és a természet megújulása kapcsán ünnepeljük Jézus Krisztus feltámadását is.
Rákóczi350 - Ünnepi megemlékezés és konferencia Kapuváron
II. Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulója alkalmából ünnepi megemlékezést és történelmi konferenciát tartottak Kapuváron.
A tűz keletkezése otthonainkban és a tűzjelzés
A Csornai Nyugdíjas Akadémia 2026-os tavaszi szemeszterének második előadásán az otthoni tűzesetekről és a tűzjelzésről hallhattak kimerítő tájékoztatót az érdeklődők.