Nemzetközi színezetet kapott a csornai egyházközségi bál

Herángli Ferenc, az egyházközség elnöke hangsúlyozta: ez a mulatság nemcsak a felnőtteknek szól, hiszen a család apraját-nagyját várják az alkalom tiszteletére táncparketté alakított, ünnepi díszbe öltöztetett helyiségbe. A protokoll úgy kívánja, hogy Gyertyaláng énekkar adja elő a nyitódalt, amit a köszöntő beszéd követ. A hittanra járó és a nótázó gyerekekből verbuválódott csapat ellejti a nyitótáncot, az est további részét  pedig zsákbamacska és tombolasorsolás színesíti. A katolikus érzelmű, több éve visszatérő törzsközönség mellett a sinzingi testvérváros képviselőinek személyében külföldi vendégek is megjelentek a rendezvényen.
Tájmel Antal plébános az ajándékozás örömszerző szerepéről beszélt, mert a szívvel átadott tárgyak értékessé válnak. Azok az igazi hősök, akik képesek legyőzni önmagukat és az egóból fakadó, tulajdonhoz való ragaszkodást. A keresztény lélek kész másokon segíteni, és dolgaitól elszakadni, csak hogy boldogságot szerezzen embertársainak. A bál több mint tánc és mulatság, mert a hasonlóan gondolkodók összetartozását erősíti meg, bátorítva egymást a további jó cselekedetekre. Az önző világban is vállalni kell a “fehér holló”szerepét, vagyis Jézus tanítása szerint a világ világosságát közvetítetni a többiek felé - hangzott az atyától.
Beküldés dátuma: 2010. 11. 30.

Kapcsolódó hírek

  • A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása

    Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.

További hírek

  • A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása

    Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.

  • Jótékonysági családi délután Kapuváron

    Vidám délutánra várták a kicsiket és a nagyokat a kapuvári várároknál: családi vetélkedők, zenés-tácos forgatag, lovas kocsikázás, bábszínház és számtalan színes program, valamint finom ételek és italok szerepeltek a jótékonysági céllal életre hívott családi napon.

  • Logopédia Kapuváron: nem minden kisgyermeknek természetes a hangok tiszta kiejtése

    A gyermekek beszédkészségének későbbi kialakulását biológiai, genetikai, környezeti vagy egyéb fejlődési rendellenességekből fakadó problémák is okozhatják, ezért rendkívül fontos, hogy a logopédiai fejlesztés minél korábban megkezdődjön.

  • Összevont csoportokkal, de nyáron is működik a beledi óvoda

    A 2025/2026-os nevelési év végéhez közeledve egyre különlegesebb programokon vehettek részt a beledi óvodások: gyermeknapot és családi napot szerveztek a kicsiknek és a nagyoknak.

  • Kéményseprő-ipari szolgáltatásokkal kapcsolatos lakossági felhívás

    Az utóbbi időszakban a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz több lakossági bejelentés érkezett, miszerint magáncégek több vármegyei településen a katasztrófavédelem megbízottjainak kiadva magukat keresik fel a házakat kéményellenőrzés céljából.