A közreműködőknek mindössze hat napja volt arra, hogy flottul megszervezzék egy motorbalesetben súlyosan sérült diáklány javára indított jótékonysági kerékpártúrát. Gerencsérné Németh Erika beledi szervező szerint él még az emberekben a tenni akarás és a segítő szándék, különösen ha konkrét cél érdekében kezdeményezik az akciót.
Beledben néhány éve találtak egymásra annak a baráti társaságnak a tagjai, akik kerékpárra ülve bejárják hazánk szebb tájait, és a Kisalföldet elhagyva, távolabbi helyekre is eljutnak. Örömmel tapasztalták, hogy Zala és Veszprém megyében egyre jobban kiépítik a kerékpárutakat. Idén nyáron három nap alatt kerekezte körbe a Balatont tíz beledi hölgy. Feltett szándékuk, hogy klubot alakítanak, de addig is szívesen fogadják a helyi és környékbeli sporttársak jelentkezését.
A kerékpárosok célja eredetileg a 86-os főút „meghódítása” lett volna a Beled-Szilsárkány útvonalon, de erre a szakaszra nem kapták meg az engedélyt, ezért átírták a „forgatókönyvet”. Dr. Czumbil Norbert ötletére jótékonysági örömbringázást szerveztek egy motorbaleset következtében súlyosan sérült fiatal lány megsegítésére. A sajnálatos eset annyiban köthető a rábaközi kisvároshoz, hogy a sérült diák édesanyja beledi származású.
Vasárnap kettőkor indult a menet a farádi vasútállomástól, és az ügyesebbjét már háromnegyed háromkor Beledben köszönthették. Gerencsérné Németh Erika és segítői már egy órakor ott voltak a beledi kerékpáros pihenőnél, hogy időben előkészítsék a bringások fogadását. Magánszemélyek, vállalkozók, volt osztálytársak, rokonok ajánlkoztak, hogy valamilyen módon közreműködnek a program lebonyolításában.
– Nekem is van három fiam, akik ráadásul motoroznak is, ezért át tudom érezni hogy miről van szó. A fiatal lány vétlen áldozata a balesetnek – jegyezte meg a helyi óvoda vezetője.
Dr. Czumbil Norbert és követői nem először szerettek volna két kerékkel végigmenni egy átadás előtt álló autópálya szakaszon. Tavaly szeptemberben több mint hétszázan ültek fel a kerékpárjukra, hogy közösen tegyék meg a csornai elkerülő 20 kilométeres szakaszát. Mivel a Beled-Szilsárkány közti távra idén nem kapták meg a hatóságoktól az engedélyt, módosították az eredetileg kitűzött célt.
A neurológus szakorvos sportpályafutása során tapasztalta, hogy néha motiválni kell az embereket a rendszeres mozgásra. A jótékonykodásnak sokféle formája ismeretes, ami nem áll távol a sportot szerető emberektől sem. Dr. Czumbil Norbert öncélú sportimádónak tartja magát, amelyhez most nemes szándékkal vezérelve többen csatlakoztak. Miután megszületett az ötlet, a történet fokról fokra bontakozott ki. Hasznos segítségükre voltak az internetes közösségi felületek, ahol rövid idő alatt értesültek az érdeklődők a kezdeményezésről. A csornai orvos saját szerepét inkább egy pacemaker működéséhez hasonlította, vagyis aktivizálta a bringások ütemes mozgását, ugyanakkor nagyra becsüli a belediek szervezőkészségét.
A győri kórház intenzív osztályán kezelt Nikolett olyan súlyosan sérült a motorbalesetben, hogy nem képes az önálló légzésre, ezért gépi segítségre szorul. Ez a sajnálatos kép lebegett a kerékpárosok szeme előtt, amikor nekivágtak a kb. másfél órás odaútnak. A beledi kerékpáros pihenőnél szíves vendéglátásban volt része minden kerékpárosnak.
A jótékonysági túra során összegyűjtött több mint 800 ezer forintot a szervezők eljuttatták a csornai katolikus iskolához, ahol a diák édesanyja megkapta az adományt. Dr. Czumbil Norbert a pénzen kívül a lelkileg feltöltődött bringások üzeneteivel érkezett az intézmény igazgatójához.
– Kérem azokat a csornai és Csorna környéki polgárokat, akik átérzik a kislány helyzetének súlyosságát, lehetőségeikhez mérten adakozzanak – fogalmazott a neurológus, aki szerint elképzelhető, hogy nem sikerül a lélegeztetőgép teljes árát összegyűjteni, de legalább megpróbálták. – Aki adakozik, élete során visszakapja más formában – tette hozzá.
Niki megsegítésére nyitott számlaszám: Rajka és Vidéke Takarékszövetkezet (Csorna, Soproni út 93.): 59500186-15180586
Beküldés dátuma: 2016. 11. 02.Dr. Winiczai Zoltán szerint számtalan előnye van a lakossági szűrésnek, és aki részt vesz rajta, ezeket nagyon jól ismeri, de az sem elhanyagolható tény, hogy a jelentkezők bekerülnek abba a rendszerbe, mely alapján könnyebben beazonosítható lesz egy-egy betegségük a későbbiekben.
Dr. Winiczai Zoltán szerint számtalan előnye van a lakossági szűrésnek, és aki részt vesz rajta, ezeket nagyon jól ismeri, de az sem elhanyagolható tény, hogy a jelentkezők bekerülnek abba a rendszerbe, mely alapján könnyebben beazonosítható lesz egy-egy betegségük a későbbiekben.
Csóka Tibor Józsefné fiús anyukaként cseppet sem bánja, hogy többségben vannak az osztályában az erősebbik nem képviselői.
Szívélyes fogadtatásban volt része a beledi „Ezüstfenyő” Nyugdíjas Egyesület tagjainak a burgenlandi Bildein településen.
Csorna Város Önkormányzata közel 700 millió Ft vissza nem térítendő Európai Uniós és kormányzati támogatást nyert a Terület és Településfejlesztési Operatív Program keretében.
A diákokkal és a felnőtt dolgozókkal együtt idén ősszel közel ezren kezdték meg a tanulmányaikat, illetve a munkát a kapuvári Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvodában.