Balogh Gyula főszervező immár a tizenharmadik nosztalgia aratásról számolt be a farádi határban. Az egész napossá kerekedett rendezvény a rábaközi lovasklub és a budapesti műszaki mentők bemutatójával, valamint az önkéntes tűzoltók vizes gyakorlatával vált hosszabbá. Idén csupán Farád és Rábapordány csapata jelezte részvételi szándékát, de két szlovák faluból is érkeztek vendégek az idegenforgalmi látványosságra. Önkéntes aratókból így sem volt hiány, hiszen többen is csatasorba álltak a kaszákkal. Még ha röpke másfél órában is, de be kell mutatni a fiataloknak a kézi erőre bízott betakarítást - vélte a főszervező, majd hozzátette: nem kell különösebben propagálni, mert minden évben érdeklődnek a rendezvény iránt.
smeretlen számára a szabadban végzett munka. - Remélem, örömet szerzünk az idelátogatóknak azzal, hogy nemzetközileg fogunk aratni - jegyezte meg a Dunaszerdahelyi járásban található, 840 lelket számláló falu vezetője. Megtudtuk tőle, hogy szomszédunkban nagy divatja van a farsangi mulatság előtti dőrejárásnak, valamint a karácsonyt megelőző mendikálásnak. Az önkéntes tűzoltók 15 - 20 raj részvételével évente egy alkalommal megtartják hagyományos bemutatójukat a Felvidéken.
A bátor nőkre és férfiakra, a márciusi ifjakra emlékeztek Csornán
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján városi megemlékezést tartottak Csornán, a Petőfi-szobornál.
A bátor nőkre és férfiakra, a márciusi ifjakra emlékeztek Csornán
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján városi megemlékezést tartottak Csornán, a Petőfi-szobornál.
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékeztek Beleden
A szabadság, az összetartozás és a hazaszeretet olyan értékek, amelyek nélkül egy nemzet sem lehet igazán erős – hangsúlyozta Csóka Gergely a beledi tornacsarnokban rendezett városi ünnepségen.
Ünnepi megemlékezés Kapuváron
A történelem számtalanszor igazolja a mondást, miszerint minden sikeres férfi mögött ott áll egy erős nő – fogalmazott Gyopáros Alpár az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett városi ünnepségen.
Dr. Ruzsicska Tibor 65 éve a gyógyítás szolgálatában
Dr. Ruzsicska Tibor pályafutásának kezdete óta rengeteget változtak a szakmai körülmények, és alakult az emberek életfelfogása, de a főorvos 65 évvel ezelőtti diplomaosztója óta valami mégis állandó: úgy érzi, tevékeny, alkotó emberként élete végéig képeznie kell magát.
Zökkenőmentes tanévkezdés, magabiztos folytatás a kapuvári 1/b-ben
Vargáné Bakó Bernadett nagyon örült annak, hogy a mostani elsősök úgy érkeztek az iskolába, hogy egyikük se tudott írni és olvasni, így egyenlő esélyekkel kezdték meg tanulmányaikat az általános iskolában.