Tizenöt éve az augusztus 20-át követő pénteken tartják a csornai felőszeri nyárbúcsúztatót. A lakótelepiek ragaszkodnak a hagyományos rendezvényhez, de a hétköznapokban is hasonló figyelemmel fordulnak egymás felé.
Dr. Egresi István 2007 őszén költözött családjával a lakótelepre, ahol elmondása szerint rendkívül jó közösséghez csatlakoztak. A csornai lakos úgy érzi, hogy sikerült beilleszkedniük a régebb óta ott élő emberek közé, akikkel ha kell, kölcsönösen segítik egymást.
– Ez olyan baráti miliő, amely talán irigylésre méltó lehet Csorna más részein is – fogalmazott a Győri Járásbíróság polgári kollégiumának bírája.
Németh Zsolt több éve kiveszi a részét a felsőszeri találkozó szervezésből. A programokat mindig úgy állítják össze, hogy minden korosztály megtalálja a neki legmegfelelőbb szórakozási formát. A főzéshez hozott alapanyagokból állnak neki a lakótársak. Este veszi kezdetét a „batyus bál”, mely a felnőtteknek szól. Az otthonról szervizelt étkekkel jóllakatott társaság táncmulatsággal folytatja hajnalig. A győri Bercsényi iskola igazgatója szerint a Felsőszeri lakótelepiek közösségét az oldás és a kötés egyaránt meghatározza, hisz befogadják az újonnan érkezőket. A pedagógus osztja Soós Gyula, a Kisalföld Volán csornai üzemegységének egykori vezetőjének életfelfogását: a belső lelki harmónia megszerzéséhez három dologra kell nagyobb figyelmet fordítani, mint az ételek milyenségére, a testmozgásra és a szívvel-lélekkel végzett tevékenységre. Ezek éltetik és erősítik az egyéneket, akik aztán egy-egy jó mulatság alkalmával nagyobb örömmel és lelkesedéssel vesznek részt a közösség összejövetelén.
Ünnepi fények között búcsúztak a ballagó diákok Csornán
Meghitt hangulatban búcsúztak a végzős diákok Csornán, ahol idén is megrendezték a középfokú intézmények hagyományos, lampionos ballagását.
A csapatszellem, a fizikai állóképesség jó hatással van a tanulásra is
A kapuvári Széchenyi pedagógusai nagy figyelmet fordítanak a tehetséggondozásra és a versenyekre való felkészítésre.
Beled Város Önkormányzata díszpolgári címet adományozott dr. Putz Mária és dr. Gere Lajos orvos háza
A 21. alkalommal megrendezett Beledi Pünkösdi Fesztivál egyik legemelkedettebb pillanata volt, amikor dr.
Beledi Pünkösdi Fesztivál, a közösségéltető rendezvény
Beled Város nemcsak egy lakóhely, hanem együttműködő emberek élő közössége – mondta Major Jenő a 21.
A hétköznapi névtelen hősöket köszöntötték Beleden
Ismeretlen embertársaikon segítenek az önkéntes véradók, akik a köszönet szavára szerény mosollyal csak annyit jegyeznek meg: „Ugyan már, hát ez természetes!” A véradókat köszöntötték Beleden.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.