Varga Tibor szerint a gazdák tisztában vannak az aratást megelőző előkészületekkel és ismerik a porral oltó berendezések használatát, ezért hatékonyan közreműködnek egy-egy esetleges tűzeset elhárításában.
Időben megkezdték az aratás előtti biztonsági előkészületeket a Rábaközben. A tűzvédelmi intézkedések első lépése, hogy a mezőgazdasági tevékenységet folytató vállalkozások felkészüljenek a gépszemlére. A motorikus részek átvizsgálása során ellenőrzik az üzemanyag és a kenőolaj elfolyásának a lehetőségét, az elektromos részeknél pedig ki kell küszöbölni a zárlat vagy elektromos szikra keletkezését. Az erőátviteli berendezések, ékszíjak, csapágyak, tengelyek ellenőrzése szintén a folyamat része.
– Ezenkívül fontos, hogy helyezzék el a gépjárműveken a megfelelő és a jogszabályban előírt tűzoltó felszereléseket. Az összes betakarításban részt vevő erő- és munkagépnél készenlétben kell tartani egy 21 A - 113B oltásteljesítményű 6 kg-os tűzoltókészüléket. A tavalyi évtől újdonság, hogy a jogszabály az összes aratásban részt vevő erőgépre valamilyen lapátot, vagy szikracsapót ír elő. Ezt készenlétben kell tartani a kezdeti tüzek megelőzésére – fogalmazott Varga Tibor.
Az előkészületeket követően a gazdák gépszemlén ellenőrzik a jogszabályoknak való megfelelést. Amennyiben öt gépnél többet érint a szemle, akkor tíz nappal előtte kell írásban jelezni a katasztrófavédelmi kirendeltségen.
– Amennyiben kollégáink részt tudnak venni a gépszelén, különféle tűzmegelőzési tanácsokkal látják el a gazdákat – tette hozzá a tűzoltó alezredes. Kollégáinak hatósági munkája a gépszemlével kezdődik, ezért a legtöbb ilyen eseményen megpróbálnak részt venni. Ha észlelnek valamilyen hiányosságot az átvizsgálást követően, akkor jelzik a gazdáknak, akik az aratás megkezdéséig intézkednek. A gépszemlén készült jegyzőkönyv tartalmazza az információkat.
A betakarítás során sincs vége a katasztrófavédelmi dolgozók tevékenységének, mert sorra járták az érintett területeket és közben ellenőrzik a gépeket. Természetesen csak olyan berendezést lehet használni, amely átesett a gépszemlén és a megfelelő bizonylattal igazolni tudja a gazda. Ugyancsak ellenőrizni fogják az érvényes tűzoltókészülékek meglétét.
A betakarításnak egyéb tűzvédelmi szabályoknak is meg kell felelnie. Ha a mezőgazdasági terület vasút vagy közút mellett található, akkor közvetlenül ott kell elkezdeni a betakarítást. A jogszabály szerint a gépeket naponta meg kell tisztítani a ráhullott törettől és növényi részektől. A dohányzás természetesen tilos a gépen és tarlón egyaránt. Amennyiben kisebb javításra szorul a gép, a munkát nem szabad elvégezni a lábon álló gabona vagy a learatott tarló közvetlen környezetében.
A Kapuvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség osztályvezetője elmondta, hogy 2022-ben öt betakarítással összefüggő szabadtéri tűzesethez vonultak ki. A munkagép mindegyik alkalommal sérülésmentesen elhagyta a területet és időben lokalizálták a tüzet. – A megelőzés és a gazdák felkészítése a tavalyi évben nagyon sikeres volt – hangsúlyozta Varga Tibor.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.