A nyári nagy meleg ellenére zökkenőmentesen zajlanak Kapuváron az idén nyárra tervezett felújítások. A munkálatok részleteiről, valamint az elmúlt hetekben rendezett szabadtéri programokról Hámori György polgármester számolt be.
Kisebb megtorpanás után, de gőzerővel folytatódik a járdaépítési program. Mindössze annyi változás történt, hogy idén mégsem kerül sorra a lakótelepi óvoda melletti rövid szakasz, mert előbb tisztázni kell az alatta húzódó fűtéscső műszaki állapotát. A Veszkény úti, fürdő előtti rész viszont elkészült.
Korábban mindkét óvodában befejeződtek a belső festési munkálatok. Gartán először a kerítés készült el, mely ebben az állapotában már méltó a felújított intézményhez, s ezt követően sorra kerül a járda is. Az elmúlt időszakban megszépült a gimnázium, a Pátzayban pedig azokat a termeket is át fogják festeni, amelyekben ősztől új osztályok indulnak.
– Aki a Vörösmarty utca fele közlekedik, láthatja a második ütemben folyó munkálatokat. Még idén sort kerítünk a keleti sor kavicsozott részének aszfaltozására. Öntésen a művelődési ház utcafronti nyílászáróinak cseréje befejeződött, az ősz folyamán pedig elkezdjük a Béke térről menő aszfaltos út felújítását – számolt be a fejleményekről Hámori György.
Változatlanul népszerű a lakosság közreműködésével zajló járdaépítési program, melyre rengeteg kérelem érkezik. A Kossuth utcai száraz fák kivágására sem kell sokáig várni.
– Örvendetes, hogy bekerültünk az országos szúnyoggyérítési programba. Nagyon köszönöm Sallai Péter megyei katasztrófavédelmi igazgató, illetve az ideiglenesen kinevezett országos parancsnok közbenjárását. Épp jókor, mert a kapuvári búcsú előtt megtörtént a szúnyoggyérítés – hangsúlyozta Kapuvár vezetője.
Sokan kilátogattak a Szent Anna-napi Lovasnapokra és Vigasságokra, mely komoly szervezőmunkát igényelt. A lakosság többsége pozitívan nyilatkozott a rendezvényről, amiért köszönet illeti a Kapuvári Lóbarátok Körének tagjait. A lovasok gesztus értékűnek tekintik, ezért nagy becsben tartják, hogy Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő felkötötte a képviselő szalagot az egyesület zászlajára. A vihar ellenére sokan megnézték a Visegrádi Négyek néptánccsoportjainak bemutatóját. Csitei Gábor és táncosai igazi magyar barátsággal látták vendégül a külföldről érkező fellépőket. Az esti vacsorát és a beszélgetést nagyon jó hangulatban töltötték, így a vendégek jó szájízzel és Kapuvárról szerzett pozitív tapasztalatokkal hagyták el a helyszínt.
Az egyházi rendezvények keretében Zsebedics József kanonok aranymisét tartott, melyen illusztris vendégek sorakoztak fel: dr. Korzenszky Richárd tihanyi perjel és a komoly egyházi pályát befutott Lukácsi Zoltán atya. Másnap az esős időjárás miatt Fazakas Zoltán Márton premontrei kormányzó perjel nem hintóval érkezett, hanem közvetlenül a templom előtt várta őt a fogadóbizottság. A kilenc órakor kezdődő ünnepi szentmisén megtelt a kapuvári Szent Anna-templom.
– Köszönöm neki, hogy elfogadta a meghívásunkat, a barátságát meg különösen nagyra értékelem – fogalmazott Hámori György.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.