Beledben saját forrásból szépítik a kastély kerítését, mert egyelőre nem találtak a célnak megfelelő pályázati kiírást. Természetesen azt szeretnék, ha a teljes épület megújulna, hiszen új lehetőségeket adna a város kulturális és szórakoztató életéhez.
Gőzerővel épül a beledi műfüves pálya. Az eredeti forgatókönyv szerint már el kellett volna készülnie, de kapacitáshiány miatt késlekedett a beruházás. A városháza több ízben sürgette a Beledi Sportegyesület kezdeményezésére elindított munkálatokat, és a kivitelező ígérete szerint július végére átadhatják a területet a sportolóknak és a mozogni vágyóknak. A tervek szerint nemcsak a helyiek fogják használni, hanem a környékbeli labdarúgó kluboknak is bérbe fogják adni.
A Barthodeiszky-kastély épülete jelentősen meghatározza Beled városképét. Major Jenő szerint a település központja felől nézve elfogadható „arcát” mutatja a patinás épület, az északi oldala viszont erősebben megviselt az időjárásnak köszönhetően. A kerítés kb. egyharmadát sikerült két-három évvel ezelőtt felújítani, ezért idén folytatódik a munka, mely 8 millió forintjába kerül az önkormányzatnak. Major Jenő televíziónknak többször nyilatkozta, hogy a legideálisabb az lenne, ha komplex felújítást kapna az épület, amihez 300-400 millió forintra lenne szükség. A műemléki előírás szerint a kastély minden részletét az eredeti állapotába kellene visszaállítani.
A tervezett ütem szerint zajlik a Bartók Béla utca felújítása, de azt megelőzően a vízhálózat cseréjére került sor. A főgerincet már elhelyezték, amire az egész utca vonalában mindkét oldalon rácsatlakoztatják a házakat, ezt követően néhány hét múlva adják át a területet az útépítőknek. Amennyiben előfordul kisebb időbeli csúszás, még akkor sincs nagy probléma, mert így is a nyár folyamán ideális időjárási viszonyok között kerülhet sor az útépítési munkálatokra is.
A beledi nyári tábor szervezői a közelben keresnek kirándulóhelyet a gyerekeknek. Rácz Árpádné elmondta, hogy egyrészt végesek az anyagi lehetőségek, másrészről nem szeretnék órákon keresztül utaztatni a táborozókat, és egyébként is megyénk sok szép látnivalóval rendelkezik.
Tizenöt évvel ezelőtt jobb esetben kismotorfecskendőt, némi felszerelést és egy-egy védőruhát találtak a hivatásosok egy-egy önkéntes tűzoltó egyesület szertárában.
A beledi nyári tábor szervezői a közelben keresnek kirándulóhelyet a gyerekeknek. Rácz Árpádné elmondta, hogy egyrészt végesek az anyagi lehetőségek, másrészről nem szeretnék órákon keresztül utaztatni a táborozókat, és egyébként is megyénk sok szép látnivalóval rendelkezik.
Török Jeanette a Rábaközi Médiacentrumnak rendszeresen beszámol a Beledi Általános Iskola sportéletéről.
Csorna Város Önkormányzatának képviselő-testülete júniusi ülésén elfogadta a 2025. évi költségvetés negyedéves módosítását, mely a január 1-jétől április 30-áig terjedő időszak átvezetéseit tartalmazza.
Beleden sok éve hagyomány, hogy a pünkösdi fesztivál alkalmával a helyi művelődési házba várják a kultúrakedvelő közönséget.