A beledi általános iskolában a vakáció ideje alatt sem áll meg az élet: kéthetente, szerdai napokon az igazgatói irodában ügyeletet tartanak. A többi napon a napközis táborok vidám zajától hangos a környék.
A beledi pedagógusok a nyári táborokkal egyrészt a szülőknek próbálnak segíteni, de a fő cél az, hogy élményekkel teli heteket tölthessenek a gyermekek a szünidőben. Barabás Istvánné hozzátette: a beledi általános iskolában is bevett gyakorlat, hogy igyekeznek kihasználni a pályázatok adta lehetőségeket. A táborokat az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány finanszírozza. Legutóbb negyvenhárom tanuló nyaralhatott Zánkán, ahova négy pedagógus kísérte őket. A gyermekek kedvezményes áron jutnak hozzá a különböző programokhoz, a szülőknek nem kerül semmibe a szállás és az étkezés, csak az útiköltséget kell kifizetniük.
Az ottalvós táboron kívül négy turnus napközis táborra is sikeresen pályáztak. Ezáltal napközbeni elfoglaltságot biztosítanak az alsós és felsős diákoknak a helyi általános iskolában. A pedagógusoknak előre ki kellett dolgozniuk a tábor programjait, és ennek megfelelően tartották a foglalkozásokat. A tevékenységek között szerepeltek például vetélkedők, kézműveskedés, sport, néptánc, íjászat, akadályverseny, stb. A pályázat kötelező eleme volt az egynapos kirándulás, amelynek során a nyolcadikosok kipróbálhatták a paintballt, a kisebbek pedig a celldömölki Kemenes Vulkánpark Látogatóközpontban, skanzenben és moziban jártak.
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékeztek Beleden
A szabadság, az összetartozás és a hazaszeretet olyan értékek, amelyek nélkül egy nemzet sem lehet igazán erős – hangsúlyozta Csóka Gergely a beledi tornacsarnokban rendezett városi ünnepségen.
A bátor nőkre és férfiakra, a márciusi ifjakra emlékeztek Csornán
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján városi megemlékezést tartottak Csornán, a Petőfi-szobornál.
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékeztek Beleden
A szabadság, az összetartozás és a hazaszeretet olyan értékek, amelyek nélkül egy nemzet sem lehet igazán erős – hangsúlyozta Csóka Gergely a beledi tornacsarnokban rendezett városi ünnepségen.
Dr. Ruzsicska Tibor 65 éve a gyógyítás szolgálatában
Dr. Ruzsicska Tibor pályafutásának kezdete óta rengeteget változtak a szakmai körülmények, és alakult az emberek életfelfogása, de a főorvos 65 évvel ezelőtti diplomaosztója óta valami mégis állandó: úgy érzi, tevékeny, alkotó emberként élete végéig képeznie kell magát.
Zökkenőmentes tanévkezdés, magabiztos folytatás a kapuvári 1/b-ben
Vargáné Bakó Bernadett nagyon örült annak, hogy a mostani elsősök úgy érkeztek az iskolába, hogy egyikük se tudott írni és olvasni, így egyenlő esélyekkel kezdték meg tanulmányaikat az általános iskolában.
Meghallás, böjt, együtt: Henczel Szabolcs nagyböjti gondolatai
A nagyböjt a húsvétot megelőző 40 napos időszak, amely 2026-ban április 2-ig, nagycsütörtökig tart.