Dr. Winiczai Zoltán szerint számtalan előnye van a lakossági szűrésnek, és aki részt vesz rajta, ezeket nagyon jól ismeri, de az sem elhanyagolható tény, hogy a jelentkezők bekerülnek abba a rendszerbe, mely alapján könnyebben beazonosítható lesz egy-egy betegségük a későbbiekben. A kórház példamutatóan elöl jár a megelőzésben, ezért minden évben megtartják az egészségvédő napot – tette hozzá a főigazgató.
Két és félszer annyian vettek részt a Csornai Margit Kórház 2023 őszén megrendezett
immár IV. Nyílt szűrési és Egészségmegőrző napon, mint a koronavírus-járvány előtti időszakban.
– Ez nekünk nagyon nagy öröm. Látszik, hogy az emberek változatlanul érdekeltek abban, hogy magyarázatot kapjanak korábban fel nem ismert betegségeikre és egyéb panaszaikra kezelést kapjanak – fogalmazott a csornai kórház főigazgatója, majd megköszönte Orbán Gyöngyi ápolási igazgatónak és Szőllősiné Kocsis Zsuzsanna titkárnőnek, hogy időt és energiát nem kímélve megszervezték a rendezvényt, de a szakdolgozók is kivették a részüket a munkából. A betegek szeretete és a segíteni akarás vezérelte őket.
Dr. Winiczai Zoltán elmondta, hogy 9-13 óráig folyamatosan érkeztek a páciensek. Az átlagosnál is nagyobb érdeklődés kísérte az érszűkületmérést, a prosztata és melanóma szűrést, de valamennyi lehetőséggel éltek a betegek. A gyógytornászok, dietetikusok, védőnők tanácsadással készültek, a masszást is igénybe vették, az újraélesztést is gyakorolhatták a lakosok. Pályaorientációs bemutató is volt, melyen a kórházban képviselt szakmákat mutatták be. A szűrésen résztvevők ott helyben megismerhették az eredményeket. A főigazgató megjegyezte: Többnyire azok mennek el a szűrésekre, akikben a legkisebb gyanú is felmerül, vagy szóba jöhet náluk valamilyen öröklődő betegség, esetleg az életkoruknál fogva tartják fontosnak a rendszeres ellenőrzést.
Az idei Nyílt szűrési és Egészségmegőrző nap szervezői műsorral és sztárfellépővel nem készültek, de a Csornai Margit Kórházban ugyanazokat a szűréseket vehette igénybe a lakosság, mint amelyeket a Richter Egészségváros országos programsorozatában szerepelnek.
2024 októberében negyedik alkalommal rendezték meg Beleden az egészségnapot. Az önkormányzat fontosnak tartja, hogy a lakosság legalább évente egyszer igénybe vehesse az ingyenes szűréseket jelentősebb sorban állás nélkül.
Mi lenne, ha reggel nem autóba ülnél, hanem helyette gyalog indulnál el az iskolába, vagy akár kerékpárral, esetleg rollerrel érkeznél? Majdnem mindegy, csak mozogj minél többet! Ha gyűjtöd a „zöld” pontokat, nemcsak magaddal teszel jót, mert egészségesebb leszel, de az iskoládnak is segítesz, mert hasznos nyereménytárgyakhoz juttathatod a közösségedet.
Napjainkra tömeges méreteket öltenek az internetes csalások – fogalmazott a bűnmegelőzési főelőadó.
Nem véletlenül jöttek el ennyien, és aki itt van, annak nagyon sokat jelent a nemes szellemben megrendezett verseny – fogalmazott Major Jenő a 15.
Henczel Szabolcs szerint húsvét alkalmával különösen aktuális a szeretet forrásáról és mélységeiről való elmélkedés.
2025. április 8-án tartották a Széchenyi iskolák találkozóját Kapuváron. Nem véletlen az időpontválasztás, hiszen 165 éve ezen a napon hunyt el Széchenyi István.