alkotómunkája a rendszerváltás előtt nem kapott nagy nyilvánosságot. A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetéssel elismert költő gyermekkorát a csornai utcákon, nyaranta pedig a Keszeg-ér partján töltötte. Az 1956-ban katonáskodó fiatalt Győrben érte a forradalom, alakulatát pedig az akkori rendszer osztályidegennek nyilvánította. Néhány társával együtt „rendcsinálás” miatt vezényelték a mosonmagyaróvári sortűzhöz. Horváth Elemér legnagyobb „bűne”, hogy a felettes őrnagy sapkájáról levágta a vörös csillagot, ami súlyos büntetést vont volna maga után. Ilyen körülmények között kénytelen volt elhagyni az országot, pedig a csornai gimnáziumban szeretett volna magyartanárként dolgozni. A híres író, Thomas Mann leánya befogadta itáliai otthonába a latinul és olaszul beszélő csornai fiatalt, akinek első verseskötete 1962-ben jelent meg Rómában. Miután kivándorolt Amerikába, a hontalanság érzése még több alkotást váltott ki belőle. A költő számos írásában felbukkannak a rábaközi falvak és emberek. Szalay Balázs történész a csornai ’56-os események kutatása kapcsán került kapcsolatba Horváth Elemérrel, s személyesen 2006-ban találkoztak Budapesten. A „párbeszéd” azóta is folytatódik a két ember között, s e-mailjeiben barátjaként és földijének szignózza a leveleket. Dr. Turi György polgármester kétszer találkozott a József Attila-díjas költővel, aki a szülőföld szeretetéről adott tanúbizonyságot. A városvezető két évvel ezelőtti meghívását csak azért nem fogadta el, mert arra megromlott az egészségi állapota.
A bátor nőkre és férfiakra, a márciusi ifjakra emlékeztek Csornán
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján városi megemlékezést tartottak Csornán, a Petőfi-szobornál.
A bátor nőkre és férfiakra, a márciusi ifjakra emlékeztek Csornán
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján városi megemlékezést tartottak Csornán, a Petőfi-szobornál.
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékeztek Beleden
A szabadság, az összetartozás és a hazaszeretet olyan értékek, amelyek nélkül egy nemzet sem lehet igazán erős – hangsúlyozta Csóka Gergely a beledi tornacsarnokban rendezett városi ünnepségen.
Ünnepi megemlékezés Kapuváron
A történelem számtalanszor igazolja a mondást, miszerint minden sikeres férfi mögött ott áll egy erős nő – fogalmazott Gyopáros Alpár az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett városi ünnepségen.
Dr. Ruzsicska Tibor 65 éve a gyógyítás szolgálatában
Dr. Ruzsicska Tibor pályafutásának kezdete óta rengeteget változtak a szakmai körülmények, és alakult az emberek életfelfogása, de a főorvos 65 évvel ezelőtti diplomaosztója óta valami mégis állandó: úgy érzi, tevékeny, alkotó emberként élete végéig képeznie kell magát.
Zökkenőmentes tanévkezdés, magabiztos folytatás a kapuvári 1/b-ben
Vargáné Bakó Bernadett nagyon örült annak, hogy a mostani elsősök úgy érkeztek az iskolába, hogy egyikük se tudott írni és olvasni, így egyenlő esélyekkel kezdték meg tanulmányaikat az általános iskolában.