Több mint tíz éve megtartják a Beledben élő idősek művészeti találkozóját, melynek eredeti célja nem változott: kapcsolatépítés a környező települések nyugdíjasaival. A klubok szívesen megismerik a többi csoport gazdag kulturális életet, ugyanakkor egy-egy ilyen
alkalommal be is mutatkoznak kortársaik előtt.
Tizenegy évvel ezelőtt indították a nyugdíjasok művészeti találkozóját Beledben. Az egész napos rendezvény ötlete az Ezüstfenyő Nyugdíjas Klub, valamint annak dalosköre vezetőinek fejéből pattant ki – mesélte Pallag Jánosné, aki szintén részt vett a tervezésben. Az elején csak egyszeri alkalomnak képzelték, de a nyugdíjas művészeti csoportok erre alaposan rácáfoltak: a sikeren felbuzdulva azóta minden évben megtartják. A rendezvényen a környező települések nyugdíjasklubjain kívül olyan közösségek is megjelennek, amelyekkel a belediek szorosabb kapcsolatot ápolnak – mondta a művelődésszervező. A kisfaludiak, a répcelakiak állandó közreműködőnek számítanak, de a répceszemerei és a fertőszentmiklósi idősek is szívesen bekapcsolódnak. A rábakecöliek csapata néhány éve csatlakozott a programhoz, ráadásul minden esztendőben olyan meglepetés vendégeket is hívnak, akik még nem voltak a művészeti találkozón. Idén a Vas megyei Kenyeriből érkeztek az „újoncok”.
A tizenöt–húsz perces műsor után előre megadott téma köré szervezik a vetélkedőt, A programsorozat végén marad idő a kötetlen szórakozásra, beszélgetésre, ismerkedésre is, amikor az idősek fehér asztalnál társalognak egymással. A vendéglátásról a házigazda nyugdíjasklub, valamint a beledi művelődési központ gondoskodik.
A művészeti találkozó népszerűségét mutatja, hogy évről–évre olyan „külsősök” is megtekintik, akik nem tagjai az egyesületnek, de ezt a rendezvényt még véletlenül sem hagynák ki. A szervezők az alkalmanként megjelenő idősebb házaspárokat is szeretettel fogadják, remélve, hogy talán egyszer kedvet kapnak, és klubtagként köszönhetik őket.
A nyugdíjas találkozók oda–vissza működnek, hiszen kölcsönösen meghívják egymást saját településükre, viszonozva a vendéglátók kedvességét. Pallag Jánosné elárulta, hogy a jövő évi rendezvény „meglepetéscsapata” az ikrényi lesz.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulójára emlékeztek Beleden
Tisztelet azoknak, akik 1956-ban felemelték a szavukat, és tisztelet azoknak is, akik ma is őrzik a szabadság lángját a lelkükben! Vannak napok, amelyek nem múlnak el.
Ünnepi megemlékezés Csornán az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából
Csorna Város Önkormányzatának ünnepi megemlékezése fáklyás felvonulással vette kezdetét a városháza előtti térről.
1956-os ünnepi megemlékezés Kapuváron
A szabadság nagyon nagy dolog. Olyan, mint az egészség, akkor vesszük észre, ha már nincs. Az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire, a szabadság és a nemzeti szuverenitás örök értékére, valamint a mártírokra emlékeztek Kapuváron, a Rábaközi Művelődési Központban.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulójára emlékeztek Beleden
Tisztelet azoknak, akik 1956-ban felemelték a szavukat, és tisztelet azoknak is, akik ma is őrzik a szabadság lángját a lelkükben! Vannak napok, amelyek nem múlnak el.
A csornai Arany János EGYMI-ben rendezték meg a Magyar Diáksport Napja 2025-ös kiemelt programját
Az Aktív Iskola Program célja, hogy minél élménydúsabb legyen a mozgás a testnevelés órákon, sőt, ez még a mozgásában korlátozott tanulókra is vonatkozzon.
Új épületszárnnyal bővült az Arany János utcai óvoda Kapuváron
Közel 400 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült Kapuvár Város Önkormányzata.