A rábaközi falvak fő problémája, hogy hamar „elveszítik” a fiatalokat, mert miután pályakezdőként belejönnek a munkába, tapasztalatokkal felvértezve, a nagyobb településekre távoznak. Összességében szorgalmas emberek lakják Győrsövényházát – mondta a polgármester.
Hokstok Imrének egyetlen kihívója sem akadt a tavaly őszi önkormányzati választáson, ezért viszonylag könnyen került ismét a polgármesteri székbe. A hatodik ciklusát töltő településvezető ismertette további terveiket, és jelezte, hogy a helyhatóság a eddig megszokott irányelveket fogja követni.
A közel 900 lelkes falu sajátos helyzetben van: kicsinek túl nagyok, nagynak pedig nem elég méretesek. A lakosság számának fogyása mindenre rányomja a bélyegét: az óvodára, az iskolára, a munkahelyekre és a közéleti aktivitásra.
Győrsövényház elmúlt évtizedekben elért legnagyobb vívmánya egyértelműen a szennyvízberuházás lebonyolítása, amit saját beruházásként megoldott a falu, tehát nem társultak egyetlen településsel sem. A beruházás árnyoldala viszont, hogy azt követően fokozatosan apadt az önkormányzat kasszája, ezért a község külső képének formálása az utóbbi időben elmaradt – mesélte Hokstok Imre. A földmunkákkal járó csatornázás láthatóan nagy károkat okozott néhány szakaszon, ezért mielőbb járdát, utat kellene építeni a Béke, a Kossuth és a Dózsa Gy. utcában. A polgármester mindent összevetve, mégis büszkén gondol arra, hogy meg tudták szervezni a szennyvízberuházást, pedig a fejlesztés minden egyes háznak 258 ezer forintos kiadást jelentett, és a havidíjat a lakók azóta is rendesen fizetik. Hokstok Imre szerint mindez hosszú távon azt jelenti, hogy ragaszkodnak falujukhoz, tehát itt akarnak élni.
A feladatfinanszírozás bevezetése óta Győrsövényház költségvetése még szűkösebb lett, így a felújításokat csak pályázati pénzből tudnák megoldani.
LEADER-pályázaton vehettek volna ugyan falubuszt, de mivel nem jogosultak a falugondnoki szolgálat működtetésére, az államtól sem kapnák meg az erre a feladatra járó évi 2,2 millió forintot. Mindebből tisztán látszik, hogy a későbbi üzemeltetéssel járó összes költség őket terhelné.
A község éves iparűzési adóbevétele mintegy 5,5 millió forint, melynek jelentős részét elvitte a falu és az intézmények finanszírozása, azt viszont még nem látni, hogy az idei esztendő költségvetését mennyire fogja ez befolyásolni.
Nyílt titok, hogy a 2014 és 2020 közötti európai uniós fejlesztési ciklusban új pályázatokat fognak kiírni, de hogy ezek közt lesz-e nekik való, egyelőre senki sem tudja. A jelenlegi helyzet szerint még azt is meg kell gondolniuk, hogy belevágjanak-e egy előfinanszírozott projektbe. Az önkormányzat a következő években inkább az intézmények energiahatékonyságának fokozására koncentrál.
– Érdekes, mert Győrsövényházon kicsit előbb kezdett változni a világ – utalt a polgármester az intézményi struktúra átalakításra. – Amikor bezártuk a nyolcosztályos iskola felső tagozatát, a rákövetkező éven megjelent a „Wadrózsa” Pedagógiai Műhely Közhasznú Egyesület, mint óvoda és iskola fenntartó. Jelenleg működik egy KLIK-es (Klebelsberg Intézményfenntartó Központ) iskolánk, amelyet szintén kénytelenek vagyunk előre finanszírozni, mivel ugyanabban az épületben rendezkedett be a waldorfos óvoda és iskola, valamint az önkormányzati óvoda (kónyi tagintézmény) és konyha.
A kétféle oktatási-nevelési módszer békésen megfér egymás mellett. A győrsövényházi szülők közül eddig csak néhány vitték át csemetéjüket az államiból az alternatív intézménybe. Ugyanakkor a környező településeken egyre többen választják a hagyományos oktatástól eltérő módszert, mert három évvel ezelőtt harminc egynéhány gyereket írattak a Waldorfba, ma pedig közel százhuszan vannak. Busz hozza a tanulókat a környező településekről, Győrből, Mosonmagyaróvárról, s még külföldről is érkeznek diákok. Az arányok érzékeltetésére: a pedagógusok huszonöt gyermekkel foglalkoznak az önkormányzati iskolában, itt viszont heti öt órában nemzetiségi német oktatása is folyik.
A település vezetője úgy gondolja, hogy Győrsövényházon megteremtették a közösségi lét kínálta lehetőségeket. A falu olyan gazdag hagyományokkal rendelkezik, melyekre rá lehet építeni az egész éves programkínálatot. Ezekhez jönnek még a civilek által szervezett rendezvények és klubos összejövetelek. A közösségi ház mellett a könyvtár ad otthont a kulturális életnek.
Győrsövényház tipikus „alvó” település, ahonnét az emberek máshova járnak dolgozni, és csak pihenni térnek haza. A többség Győrben találja meg a boldogulást, de néhányan Mosonszolnokra, Mosonmagyaróvárra és Lébénybe ingáznak naponta. Ebből értetődően a községben hatalmas közmunkaprogramról sem lehet beszélni, mert alig van kiközvetíthető munkanélküli.
Nehéz lenne megjósolni, hogy milyen hozadéka lesz az M85-ös gyorsforgalmi útnak, de az biztos, hogy öt-tíz perces időnyereséget jelent a Győrbe közlekedőknek. Hokstok Imre a következőt ajánlja a betelepülni szándékozó fiataloknak: náluk már 1000 Ft/m2-es áron telekhez juthatnak, közművekre való csatlakozási lehetőséggel. Jelenleg összesen hét építési telek eladó, de amennyiben megindulna a kereslet, huszonnyolcra bővíthetnék a kínálatot.
Üresen marad a gyönyörűen felújított gyermekorvosi rendelő?
Major Jenő, Beled Város polgármestere arról számolt be a Rábaközi Médiacentrumnak, hogy új fejezethez érkezett küzdelmük a helyi ellátást biztosító orvosokért.
Összefoglaló a 2026. február 26-i képviselő-testületi ülésen meghozott döntésekről
Kapuvár Városi Önkormányzat képviselő-testülete 2026. április 23-án megtartotta soron következő ülését, melyen az alábbi napirendi pontokat tárgyalta: A képviselő-testület elfogadta a Kapuvári Polgármesteri Hivatal 2025.
Bölcsődék Napja Csornán
Dr. Bónáné dr. Németh Katalin polgármester és dr. Földesi Tamás jegyző a Bölcsődék Napja alkalmából köszöntötte az elhivatott bölcsődei dolgozókat, akik felbecsülhetetlen értéket hoznak létre a családok számára.
16. Beledi Nyugdíjas Olimpia: az idősebbek minél tovább aktívak legyenek
Tizenhatodik alkalommal rendezték meg a Beledi Nyugdíjas Olimpiát. A város nagy hagyományokra visszatekintő, népszerű sporteseménye elsősorban az idősekről szól, ugyanakkor a fiatalok is aktívan részt vesznek a szervezésben, és a programok lebonyolításában.
A csornai Idősek Napközi Otthona felhívása
Kedves Idősek és Hozzátartozók! Ha Ön, idős hozzátartozójának szeretne egy támogató és gondoskodó közösséget biztosítani, vagy ha Ön maga keres egy melegszívű, barátságos társaságot, itt a helye! A csornai Idősek Napközi Otthona szeretettel várja mindazokat, akik társaságra, szórakozásra vágynak, vagy ha úgy érzik, hogy magányosak! Szolgáltatásaink: - igény szerint 1 x-i meleg étkezést biztosítunk- szabadidős programokon való részvételi lehetőséget ajánlunk- intézzük hivatalos ügyeit- közreműködünk személyi higiéniája megtartásában Célunk, hogy egy biztonságos, barátságos és szeretetteljes közösségi teret teremtsünk, ahol az idősek nem érzik magukat egyedül, hanem újra átélhetik a közösséghez tartozás örömét.
Rákóczi-vár a csornai katolikus iskolában
2026. április 16-án érkezett utolsó állomásához a csornai II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola beiratkozási programsorozata.