Év közben folyamatosan érkeznek az intézménybe a gyerekek, hiszen különböző időpontban érik el az óvodai érettséget, ezért szeptemberben még nem teljes a létszám Beleden. Egy-egy csoportba huszonhat-huszonhét kisgyermeket várnak az óvónők.
Zökkenőmentesen indult a 2021/2022-es nevelési év a beledi óvodában. Nyolcvanöt kisgyermekkel tervezzük az idei tanévet – fogalmazott Tóthné Tóth Szilva. Három vegyes csoportban fogadják a kicsiket, ami azt jelenti, hogy különböző életkorú óvodással foglalkoznak egy-egy teremben. Beleden húsz nagycsoportos, huszonkettő középsős és negyvenhárom kiscsoportos gyermekkel számolnak.
A tizenkét férőhelyes bölcsődében televíziós forgatásunkkal egy időben kezdte meg egy kisgyermek a közösségbe való beszoktatást, ami nem egy állandó időponthoz kötött, hanem az év során folyamatosan érkeznek a kisgyermekek.
Az óvónők a nevelési év elején arra törekednek, hogy a gyerekek visszaszokjanak a közösségi életbe, hogy a régi és az új gyermekek is aktív tagjai legyenek a csoportnak.
Megkönnyíti a helyzetet a vegyes életkorú közösség, ahol már kialakult egy jól összeszokott csoport – mondta az óvodavezető, aki úgy tapasztalta, hogy a korábban beszoktatott gyerekek izgalommal várják az új jövevényeket és segítik őket mindenben. Szintén ezt a módszert alkalmazzák, ha testvérpár jár az óvodába, mert könnyebben beszoknak a kicsik a nagy testvér jelenlétében, akiknek már ismerős az óvodai környezet.
Tóthné Tóth Szilvia szerint nehezebben szokják meg az óvodát azok a gyermekek, akik közvetlenül a családból kerülnek be a számukra ismeretlen közösségbe, hiszen ők most kezdik egy, a családtól nagyobb létszámú közösségbe való szocializációt, amely rengeteg új élethelyzetet hoz számukra.
– Minden igyekezetünkkel azon vagyunk, hogy jól érezzék magukat az újonnan érkező gyerekek – jegyezte meg.
Délelőtt kilencig megérkezik minden gyermek. A szabad játékot követően tízóraiznak, a bölcsődében pedig már a reggelit is itt fogyasztják el. Játékos foglalkozások, sok mese és mozgás, énekes játékok színesítik a gyerekek mindennapjait.
Szerencsére a COVID-helyzet lehetővé teszi, hogy a szülők is bekísérjék reggelente az intézménybe a gyerekeket, ezért az óvónők velük együtt szeretnék megtervezni az adott félév programjait. Már szeptemberben közös papírgyűjtést szerveznek, októberben pedig egészséghétre készülnek, hiszen nagyon fontos az egészséges életmódra nevelés az óvoda életében. Tóthné Tóth Szilvia reméli, hogy szép hosszú őszünk lesz, amit sok-sok játékkal, biciklitúrával, kirándulással szeretnének megtölteni.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulójára emlékeztek Beleden
Tisztelet azoknak, akik 1956-ban felemelték a szavukat, és tisztelet azoknak is, akik ma is őrzik a szabadság lángját a lelkükben! Vannak napok, amelyek nem múlnak el.
Ünnepi megemlékezés Csornán az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából
Csorna Város Önkormányzatának ünnepi megemlékezése fáklyás felvonulással vette kezdetét a városháza előtti térről.
1956-os ünnepi megemlékezés Kapuváron
A szabadság nagyon nagy dolog. Olyan, mint az egészség, akkor vesszük észre, ha már nincs. Az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire, a szabadság és a nemzeti szuverenitás örök értékére, valamint a mártírokra emlékeztek Kapuváron, a Rábaközi Művelődési Központban.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulójára emlékeztek Beleden
Tisztelet azoknak, akik 1956-ban felemelték a szavukat, és tisztelet azoknak is, akik ma is őrzik a szabadság lángját a lelkükben! Vannak napok, amelyek nem múlnak el.
A csornai Arany János EGYMI-ben rendezték meg a Magyar Diáksport Napja 2025-ös kiemelt programját
Az Aktív Iskola Program célja, hogy minél élménydúsabb legyen a mozgás a testnevelés órákon, sőt, ez még a mozgásában korlátozott tanulókra is vonatkozzon.
Új épületszárnnyal bővült az Arany János utcai óvoda Kapuváron
Közel 400 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült Kapuvár Város Önkormányzata.