A beledi önkormányzat döntése alapján 2017-ben egyenként hatszázezer forint egyszeri támogatásban részesül a beledi és a vicai római katolikus, valamint a beledi evangélikus egyházközség.
Smudla Tamás csak nemrég hallott az egyházakra nézve kedvező önkormányzati határozatról, de televíziónknak rögtön beszámolt arról, hogy mire költenék a támogatást. Alapgondolatként a templom felújítása jutott eszébe. Lassan egy éve, hogy elindultak egy 25 százalékos önrészt igénylő pályázaton, aminek még nem ismerik a végeredményét, de ha sikerül, akkor is a templom korszerűsítése maradna a fő helyen. A belediek tudomása szerint előnyt jelent az elbírálásnál, ha napelemes rendszer is szerepel a projektben, így azt is belevették a meglehetősen összetett pályázatba, mellyel az épület külső szigetelését és vakolását, továbbá a festési munkálatokat szeretnék megvalósítani. Amennyiben nem kapják meg a támogatást, saját erőből kezdik apránként felújítani a templomot, melynek teljes rendbe hozatalára több tízmillió forintra lenne szükség. Az önkormányzat által nemrég felajánlott összeg ösztönzőleg hat rájuk, így még bátrabban állnak neki a munkálatoknak.
A beledi Kisboldogasszony plébánia idei tervei közt szerepel a közösségi ház melletti, labilis fa keretben lévő kétszárnyas vas kapuzat megújítása. Ezt az épületet szintén részletekben fogják felújítani, sőt a hozzá tartozó lakásra is ráférne a renoválás – árulta el a plébános.
– Örömmel és köszönettel fogadjuk az önkormányzati támogatást. Jó helyre jön, hiszen a templom tetőzete és homlokzata rossz állapotban van – fogalmazott Blatniczky János Dániel. A lelkész elmondta, hogy tavaly ősszel adtak be egy pályázatot a templom külső rekonstrukciójára, melyről egyelőre nem érkezett visszajelzés. Amennyiben megkapják a támogatást, ki fogják egészíteni az önerővel, továbbá a belső felújításokat is saját pénzből kell megoldani. Az evangélikus gyülekezet eleve úgy kalkulált, hogy több milliós tételről van szó, s mivel a tetőzet nem tűr halasztást, még ebben az évben meg nekilátnak a felújításnak.
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékeztek Beleden
A szabadság, az összetartozás és a hazaszeretet olyan értékek, amelyek nélkül egy nemzet sem lehet igazán erős – hangsúlyozta Csóka Gergely a beledi tornacsarnokban rendezett városi ünnepségen.
A bátor nőkre és férfiakra, a márciusi ifjakra emlékeztek Csornán
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján városi megemlékezést tartottak Csornán, a Petőfi-szobornál.
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékeztek Beleden
A szabadság, az összetartozás és a hazaszeretet olyan értékek, amelyek nélkül egy nemzet sem lehet igazán erős – hangsúlyozta Csóka Gergely a beledi tornacsarnokban rendezett városi ünnepségen.
Ünnepi megemlékezés Kapuváron
A történelem számtalanszor igazolja a mondást, miszerint minden sikeres férfi mögött ott áll egy erős nő – fogalmazott Gyopáros Alpár az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett városi ünnepségen.
Dr. Ruzsicska Tibor 65 éve a gyógyítás szolgálatában
Dr. Ruzsicska Tibor pályafutásának kezdete óta rengeteget változtak a szakmai körülmények, és alakult az emberek életfelfogása, de a főorvos 65 évvel ezelőtti diplomaosztója óta valami mégis állandó: úgy érzi, tevékeny, alkotó emberként élete végéig képeznie kell magát.
Zökkenőmentes tanévkezdés, magabiztos folytatás a kapuvári 1/b-ben
Vargáné Bakó Bernadett nagyon örült annak, hogy a mostani elsősök úgy érkeztek az iskolába, hogy egyikük se tudott írni és olvasni, így egyenlő esélyekkel kezdték meg tanulmányaikat az általános iskolában.