begyakorolják az újabb tízféle mozgásformát, ami Takács Sándor testnevelő tanár szerint egyébként is jóval nehezebb lesz a megyeinél.
Főleg az ügyességi számokra kell felkészülni, mert a területi mérkőzésen kevesebb gyorsasági feladat lesz. Az eddigi tizennyolc versenyző mellett újabb tíz alsós vesz részt az edzéseken, és aki a legügyesebbnek bizonyul, ott lehet az országos válogatón. A továbbjutó vetélytársakról annyit lehet tudni, hogy a beledieknek legalább két szombathelyi, tatabányai vagy Tata környéki csapattal is összemérik az erejüket. Takács Sándor túl nagy reményeket nem fűzött a játékhoz, hiszen olyan iskolák versenyzői küzdenek meg egymással, akik közül négyen is az országos döntőbe jutottak az utóbbi két évben. A pedagógus már annak is örülne, ha a beledi kisdiákok nem utolsóként fejeznék be a megmérettetést.
Beküldés dátuma: 2011. 02. 23.
Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő ünnepi köszöntője
Amíg gyermekek voltunk, lassan múlónak tűnt az idő. Türelmetlenül vártunk egy-egy fontos pillanatot az életünkben: a karácsonyt, a születésnapokat, a szünidőt.
Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő ünnepi köszöntője
Amíg gyermekek voltunk, lassan múlónak tűnt az idő. Türelmetlenül vártunk egy-egy fontos pillanatot az életünkben: a karácsonyt, a születésnapokat, a szünidőt.
Horváth László, Kapuvár polgármesterének ünnepi köszöntője
Karácsony idején mindannyian egy kicsit lelassulunk, és újra felfedezzük azokat az értékeket, amelyek igazán összekötnek bennünket: a családot, az egymás iránti figyelmet, a közösség erejét.
Évzáró sajtótájékoztatót tartott a Csornai Tekesport Egyesület
Major András a Csornai Tekesport Egyesület elnöke, valamint Horváth Sarolta a női és Müller Károly a férfi szakosztály részéről értékelte az egyesület elmúlt időszakban végzett munkáját.
Betlehem a beledi plébánián
A Rábaközi Médiacentrum „Imapercek” című televíziós sorozatában Henczel Szabolcs legutóbb az evangéliumi szellemet megtestesítő, a világ különböző részein tevékenykedő szerzetesekről, apácákról beszélt.
2026. január 5-étől új helyettes házi- és gyermekorvos látja el a betegeket Beleden
A magyar egészségügy egyik legnagyobb problémája a betöltetlen házi, illetve gyermekorvosi praxisok pótlása.